holla ∆ A: 1760 hollá (NSz.); 1786 Holla (NSz.); 1833 Halla (Kassai: Gyökerésző 2: 353) J: 1 1760 ’〈figyelemfelkeltő szóként〉 | hallo 〈als Zuruf〉’ (↑); 2 1864 ’〈jó kedvet v. kérkedést kifejező szóként〉 | 〈Ausdruck der guten Laune od. der Prahlerei〉’ (CzF.)
Valószínűleg német jövevényszó. | ≡ Ném. holla ’‹indulatszó a megállítás, csodálkozás stb. kifejezésére›’, hollari ’‹indulatszó a vidámság kifejezésére›’ [az eredetéhez vö. →halló]. ≋ Megfelelői: cseh hola, holá; szlk. hola: ’‹figyelemfelkeltő indulatszó›’. ∼ A 2. jelentéshez vö. hollároz ’fennhéjáz’ (1838: Tsz.).
☞ TESz.; EWUng.→ halló