hű¹ [7/1] A: 1135/ Nemhÿ [szn.]; Nemhÿu [szn.] (MNL (OL) Dl. 5775); 1138/ Numhíu [szn.]; Hiuedí [sz.] [szn.]; Nemhuu [szn.] (MNy. 32: 134, 205, 131); 13. sz. eleje/ [h]yu (KTSz.); 1334 Hywseg [sz.] (OklSz.); 1416 u./¹ huuo̗n (BécsiK. 85); 1488 hiſegh [sz.] (MNy. 16: 79); 1645 huͤvséguͤ [sz.] (NySz.); 1787 hévetlenül [sz.] (MNy. 70: 351) J: 1 1135/ ? ’ragaszkodó, elkötelezett | treu’ # (MNy. 32: 56), 13. sz. eleje/ ’ua.’ (↑); 2 1135/ ? ’hívő | gläubig’ (↑), 1416 u./² ’ua.’ (MünchK. 206vb); 3 1416 u./¹ ’a valóságnak megfelelő | getreu, genau’ # (BécsiK. 124) Sz: hűség 1334 Hywseg (OklSz.) | hűséges 1372 u./ ÿgenhÿuſeges (JókK. 2) | hűtlen 1565 hÿthlenſÿghnek [sz.] (Werbőczy: MDecr. H6a)

Származékszó. |  ⌂  A hi- szótőből (ez a →hisz¹ tőváltozata) -ű folyamatos melléknévi igenévképzővel. Szerkezete hasonló a hívő (→hisz¹) szóhoz. A változatok az eredeti szóvégi ͜iü diftongus kétirányú monoftongizálódásával (ű, í) keletkeztek. Az 1. és 3. jelentés az eredeti 2. jelentésből keletkezett. Hasonló jelentésfejlődéshez vö. fr. fidèle ’hívő, hűséges’.

☞ NyK. 42: 323; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 121, 180; EWUng.→ hisz¹, hív², hűbér