galád A: 1213/ ? Kalad [szn.] (VárReg. 265.); 1214/ ? Galaldu [szn.] (VárReg. 324.); 1372 u./ galyadbat (JókK. 127); 1577 gallyát (RMKT. 8: 297); 1585 galad (Cal. 699 [ɔ: 695]); 1624 galádság [sz.] (NySz.) J: ‹fn› 1372 u./ ’vándordiák; szemfényvesztő, mutatványos | fahrender Student; Gaukler’ (JókK. 30) | ‹mn› 1 1372 u./ ’alávaló, becstelen; arcátlan | frevelhaft; frech’ # (↑); 2 1372 u./ ? ’piszkos | schmutzig’ (JókK. 132), 1585 ’ua.’ (Cal. 993); 3 1795 k. ’fösvény | geizig’ (NSz.); 4 1873 ’csúf beszédű | unanständig redend’ (Nyr. 2: 423)

Valószínűleg latin  (k.) jövevényszó. |  ≡  Lat.  (k.) goliardus, gallardus, gal(l)iardus ’vándorló klerikus; mutatványos’ [? <  lat.  (k.) Golias  [szn.], (e.) Goliath  [szn.]]. Vö. még ol. goliardo, gogliardo ’(vándor)diák; mutatványos’. A nyelvérzék ezeket a szavakat a lat. gula ’torok’, ol. gola ’ua.’ szóhoz is kapcsolta. A középkorban a bibliai Góliátra mint az Isten elleni lázadás szimbólumára tekintettek, és összefüggésbe hozták a jokulátorként, mutatványosként kóborló diákokkal. Ráadásul a nagyétkűséget az ilyen népek tipikus tulajdonságának tartották. A jokulátorság és a jellembeli hitványság jelentésbeli összefüggéséhez vö. →csélcsap, →igric.  ⌂ 

☞ EtSz.; FilKözl. 1: 97; TESz.; MNy. 63: 446; NyK. 70: 453; EWUng.