emel A: 1372 u./ felemeluen [sz.] (JókK. 16); 1416 u./¹ èmėllėtėc fel [l-j] (BécsiK. 28); 1416 u./¹ felèmèlnèc (BécsiK. 220); 1837 ömelj (NSz.) J: 1 1372 u./ ’fölfelé mozgat, tart, visz | heben’ # (↑); 2 [főleg fel~] 1416 u./¹ ’biztatással, buzdítással tölt el | aneifern’ (BécsiK. 28); 3 1526 ’ranggal, méltósággal kitüntet | zu einem Rang erheben’ (ÉrdyK. 561); 4 1559 ’épít; készít 〈felmagasló vmit〉 | bauen; errichten’ # (Székely I.: Krón. 19b); 5 [el~] 1754 ? ’ellop | stehlen’ # (NSz.), 1787 ’ua.’ (NSz.); 6 1779 ? ’fokoz; fejleszt | steigern; zur Entwicklung bringen’ # (NSz.), 1792 ’ua.’ (NSz.) Sz: emelget 1372 u./ emelgetek (JókK. 161) | emelkedik 1372 u./ emelkedykuala (JókK. 63) | emelet 1416 u./³ fel emeleti ’felemelés | Aufhebung’ (AporK. 95); 1792 emeletben ’a földszintnél magasabb szint | Stockwerk’ (NSz.) | emelő 1550 emelew ‹foly mn-i igenév› (OklSz.); 1793 Emelö́ ’emelőszerkezet | Hebezeug’ (NSz.) | emelvény 1838 emelvény (Rajzolatok 1838. nov. 18.: 316)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség; talán uráli kori tő magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. vog.  (T.) älm- ’emel, visz, hord’; osztj.  (V.) äl- ’visz, hord’, äləm- ’emel’; – jur. jilā- ’(fel)emel’; szelk. íla- ’ringat, felemel’; kam. ʒ̀ilde- ’magasba emel’; stb. [uráli *älɜ- ’emel, visz, hord’].  ⌂  Az egyeztetés csak akkor lehetséges, ha a magyar szó végi l nem képző, hanem az eredeti tő belseji l folytatása, és *elm- > *eml- hangátvetéssel került a szó végére az ige egy feltehető -m mozzanatos képzős származékában.

☞ EtSz.; MSzFE.; TESz.; EWUng.UN UEW. № 41

emik † A: 1198 emelev [sz.] [szn.] (MNL (OL) Dl. 40001); [1200 k.] ? Emeud [sz.] [hn.] (An. 31.); 13. sz. eleje/ ýmleti [sz.] (KT.); 1416 u./¹ èmtètem [sz.] (BécsiK. 183); 1416 u./² èmbtèl (MünchK. 69ra); 1574 oͤmloͤ [sz.] (NySz.); 1888 ëmik [▽] (NySz.) J: ’szopik | saugen’ Sz: emel 1198 emelev [sz.] [szn.] (↑); 1513 emleno̗m [sz.] ’szopik | saugen’ (NagyszK. 21) | emlő 1198 [szn.] (↑); 1395 k. enle ’zabola, gyeplő | Gebiß, Zügel’ (BesztSzj. 980.); 1405 k. emlw ’női mell | weibliche Brust’ (SchlSzj. 376.) | emő [1200 k.] [sz.] [? hn.] (↑); 1416 u./² emo̗cnc ’csecsemő | Säugling’ (MünchK. 26vb) | emlet 13. sz. eleje/ ’szoptat | säugen’ (↑) | emlős 1800 Emlö́s ‹mn› (Márton J.: MNSz.–NMSz.); 1808 ‹fn› ’utódát emlőiből tápláló gerinces élőlény | Säugetier’ (Sándor I.: Toldalék)

Örökség az uráli korból. |  ≡  Osztj.  (V.), (DN.) em-; finn ime-; – jur. ńimńe-, ŋaḿā-; szelk. ńem-; kam. ńimēr-, emēr-; stb.: ’szopik’ [uráli *ime- vagy *eme-: ’ua.’]. Valószínűleg gyermeknyelvi szó; vö. még →eme.  ≋  Megfelelői: juk. ibi; csukcs emme; török em-: ’ua.’.  ⌂  Egyes szórványos változatok szó belseji b-je szervetlen járulékhang. Az emlő származék ’zabla, gyeplő’ jelentésének alapja, hogy a ló a zablát mintegy szopja, ami által az állat szája habzani kezd.

☞ EtSz.; SKES.; MSzFE. emlő a.; TESz.; Benkő: ÁrpSzöv. 105; NyK. 88: 125; TESz.; EWUng.→ csecsemő, eme, emésztUN UEW. № 148