csábít A: 1540/ elcsábitotta [✐] (MNy. 69: 361) J: 1 1540/ ’helytelen v. bizonytalan kimenetelű dologra igyekszik vkit rávenni | verführen’ # (NySz.); 2 1611 ’kábulatba ejt; eszét megzavarja | betäuben; den Verstand verwirren’ (Szenczi Molnár: Dict.); 3 1800 ’erősen vonz | stark anziehen’ # (NSz.)

csábul A: 1603 meg csábult [✐] (NySz.) J: 1 1603 ’kábulatba esik; eszét veszti | betäubt werden; den Verstand verlieren’ (↑); 2 [főleg el~ igekötővel] 1808 ’hajlik a csábításra | sich verführen lassen’ (Sándor I.: Toldalék)

csába × A: 1611 Czába (Szenczi Molnár: Dict.) J: ’félkegyelmű; lelki szegény | tölpelhaft; geistesarm’

A szócsalád egy fiktív tőből származik, tisztázatlan viszonyú tagokkal. |  ⌂  A szótő bizonytalan, esetleg hangutánzó-hangfestő eredetű és a →csámpás tövével, ill. a →csámporodik szócsaládjával állhat összefüggésben. A szó végződése műveltető-, visszaható igeképző, ill. -a folyamatos melléknévi igenévképző. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a csába a szócsalád kiinduló eleme és az igék ebből keletkeztek. A szócsalád tagjainak jelentései valószínűleg a →kába szócsaládjának hatására alakultak ki, esetleg a csábít és →kába szócsaládjai között is létezhet etimológiai összefüggés.  ⌘  Az igealakokból való nyelvújítás kori elvonás eredménye: csáb ’csábítás, csalogatás, vonzerő, báj(osság)’  (1828: MNy. 2: 329). A ma is használatos származékszó ebből: csábos ’csábító, igéző, vonzó’  (1832: Nszt.).

☞ EtSz. csába a.; TESz. csábul a.; EWUng.→ csámborodik, csámpás, csámporodik, csáng, kába