soltész A: 1393 solteez (OklSz.); 1461 soltez (SzapolyaiOkl. 10.); 1480 Solthyz [szn.] (OklSz.); 1549/ ſotezianac (Tinódi: Cronica d4b) J: 1 1393 ’telepes községek elöljárója | Schultheiß’ (↑); 2 [jelzői értékben is] 1515 ’szabados, jobbágyi kötelezettségektől mentesített személy | Freigelassener’ (RMNy. 2/2: 11)

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) schultheiӡe ’aki a kötelezettségeket vagy szolgáltatásokat kiszabja’, (kor. úfn.), (h. kor. úfn.) schulteß ’bírói és rendőri hivatalnok’, (E.) scholtes ’bíró’, (R.) schultheiß ’községi elöljáró’ [a ném. Schuld ’pénz visszafizetésére vagy ellenszolgáltatás nyújására stb. való kötelezettség’ és heißen ’parancsol, utasít’ tagokból].  ≋  Megfelelői: lat.  (k.) scultetus ’elöljáró, városbíró’, (h.) ’falusi bíró’; le. szoltys, soltys ’községi elöljáró’; stb.  ⌂  A magyar szó közvetlen forrása a középkori erdélyi német telepesek nyelve, ugyanis a soltész az ő elöljáróikra, míg a →kenéz a román vagy ukrán telepesek elöljáróira vonatkozott. A 2. jelentés alapja, hogy a soltész maga mentes volt a jobbágyi szolgáltatástól.  ⊚  A soltész ma családnévként és történettudományi szakszóként él.

☞ TESz.; EWUng.→ citál