oltár A: 13. sz. eleje/ [o]ltara (KTSz.); 13. sz. második fele/ oltarū (GyS.); 1532 azotaron (TihK. 84); 1535 k. ortharmeſtewrek (Zay: Lánd. 33.); 1573 altar (NySz.) J: ’a templomban az az asztalszerű építmény, amelyen, ill. amely előtt a pap a szertartásokat végzi | Altar’
Vándorszó. | ≡ Ném. Altar, (ófn.) altari, altare, (kfn.) altære; ol. altare, (N.) altar, oltar; óe. szl. olъtaŕь; szbhv. oltar; stb.: ’oltár’. Vö. még lat. altare, (k.), (h.) altar: ’ua.’ [lat. adolere ’éget’; eredetileg az égő áldozatok bemutatásának a helyét jelentette]. ⇒⌂ A magyarba különböző nyelvekből került. ⚠ A magyarországi latinból való kizárólagos származtatása kevésbé valószínű.
☞ Melich: SzlJsz. 1/2: 348; Kniezsa: SzlJsz. 698; TESz.; EWUng.→ fő-²