gyula † A: 950 k. γυλάυ [gör. -υ végződéssel] (ÓMOlv. 9); 950 k. γυλάσ [gör. -σ végződéssel] (ÓMOlv. 10); 1075/ ? Jula [szn.] (MonStrig. 1: 60); 1202 ? Gẏula [szn.] (MNL (OL) Dl. 39249); [1200 k.] ? Geula [szn.]; Gyyla [szn.] (An. 27., 6.); 1299 ? Gyula [szn.] (ZichyOkm. 1: 96); 1770 Gyila, Gyula (NSz.) J: ’a honfoglaló magyarság fő bírája v. hadvezére | oberster Richter od. Heerführer der Stammesverbandes der Ungarn zur Zeit der Landnahme’

Valószínűleg jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  Vö. bolgD. доуло ’‹nemzetségnév›’; besenyő Yı̈la ’‹törzsnév›’; ? bask. Yulay, Yulaman ’ua.’, ill. [szn.] [? < török *yula ’fáklya, világítóeszköz’].  ⌂  A magyarba átkerült alakja: *ǰula. Ez a méltóságmegnevezés valószínűleg a kazárból származik, mivel a gyula a jogos uralkodó titulusa, megnevezése volt, amikor a magyaroknál a 9. században, kazár mintájú, szakrális fejedelemség létezett. A 19. században felújított Gyula ma már csak személynévként él.

☞ MNy. 18: 4, 27: 170, 30: 267; TESz.; MNy. 75: 130, 269; Ligeti: TörK. 253, 484; EWUng.