őr-

I  őrnagy A: 1275 Eurnogh [szn.] (OklSz. 1. őr a.); 1327 Eor nagysagh [sz.] (Nyr. 1: 86) J: 1 1275 ’az őrség vezetője, kapitány | Oberhaupt der Wachdienstes’ (↑); 2 1809/ ’a századosnál magasabb, az alezredesnél alacsonyabb rendfokozatot viselő tiszt | Major’ # (NSz.) Sz: őrnagyság 1327 (↑) | őrhegy † A: 1304/ Ewrhegh [hn.] (OklSz.); 1806 Ö́rhegynek (NSz.) J: ’őrző hegy, azaz hegy mint védelmi vonal (része) | Wartberg’ | őrvölgy † A: 1453 Hewr welgh (OklSz.) J: ’völgy mint a védelmi vonal része | Tal als Teil einer Verteidigungslinie’ | őrálló † A: 1490 k. er allo (NagyvGl. 166.) J: ’őrszolgálatot teljesítő személy | Wache 〈Person〉’ | Ilyenek még: őrfa ’előárboc | Vordermast’ (1628: NySz.)II  őrház A: 1784 ö́r háznál (NSz.) J: ’bakterház, a gátőr háza stb. | Wohnung des Bahn-, Deichwärters usw.’ # | őrangyal A: 1798 Ö́r-angyalodnak (NSz.) J: ’〈a katolikus vallás felfogása szerint〉 minden ember mellé rendelt külön angyal, aki az embert a testi-lelki veszedelemtől állandóan óvja, őrzi | Schutzengel’ # | őrmester A: 1803 őrmester (Nyr. 3: 411) J: ’a legalacsonyabb tiszthelyettesi rendfokozat(ú személy) | Wachtmeister’ # | Ilyenek még: őrszem ’őr, őrség | Wachposten’ (1806: NSz.); őrtűz ’őrök által rakott jelzőtűz | Wachfeuer’ (1838: Tzs.)

Összételi előtag, azonos az →őr² szóval. |  ⌂  Az 1. csoport összetételei belső keletkezésűek és egyben a középkori magyar határvédelem műszavai. Az őrnagy 2. jelentése azonban német mintára keletkezett; vö. ném.  (R.) oberstwachtmeister ’őrnagy’. A 2. csoport tagjai nyelvújítási szóalkotások, német mintára alkotott tükörfordítások; vö. ném. Wachhaus ’őrház’, Wachtmeister ’őrmester’; stb. – Utótag (a címszók kivételével): álló ’mozdulatlan’ (< →áll¹). – Az őrmester korábbi megnevezése: strázsamester (1695/ (NySz.).

☞ TESz. őrmester a., őrnagy a., őrszem a.; EWUng.→ áll¹, angyal, ház, hegy, mester, nagy, őr², völgy

őr¹ ∆ A: 1211 ? Euruh [sz.] [szn.] (PRT. 10: 513); 1237 ? Vre [sz.] [szn.] (ÓMOlv. 90); 1321 ? Ermenus [sz.] [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 5: 391); 1470 ermen kw [sz.] (SermDom. 2: 373); 1670 őrni [?✐] [sz.] (OklSz.); nyj. ör (ÚMTsz.) J: 1 1211 ? ’〈terményt〉 őröl | mahlen 〈Getreide〉’ (↑), 1470 ’ua.’ (↑); 2 1847 ’apróra rág | zerkauen’ (Nyr. 3: 280) Sz: örmény 1211 ? Eurmenes [sz.] [hn.] (PRT. 10: 504); 1470 ’malom | Mühle’ (↑); 1645 ’megőrölt anyag, gabona, őrlemény | Mahlprodukt’ (NySz.)

őröl [1] A: 1416 u./² o̗ꝛlo̗c [sz.] (MünchK. 30va); 1507 Eroly [□] (MNy. 65: 26); 1562 oͤrel (NySz.); 1712 Őrrős [sz.] (OklSz.); 1719 öllő [sz.] (HOklSzj. 125); 1781 ö́röl (NSz.); nyj. ölnek (ÚMTsz.) J: 1 1416 u./² ’〈gabonát〉 lisztté zúz, darál, morzsol; 〈más kemény anyagot〉 apróra zúz v. szétporlaszt | mahlen 〈Getreide〉; zerkleinern, zerreiben 〈Sonstiges〉’ # (↑); 2 1604 ’〈bánat, gond stb.〉 kínoz, emészt vkit | auftreiben’ (NySz.); 3 1669 ’(apróra) rág | zerkauen’ (NySz.); 4 1837 ’fecseg, locsog | schwatzen, faseln’ (NSz.) Sz: őrlés 1574 megheorleſetul (MNy. 62: 233) | őrlet 1599 orlethnÿ [sz.] ‹ige› ’őrlést végeztet, végrehajtat 〈ige〉 | machen lassen’ (MNy. 63: 95) | őrlemény 1645 oͤrlemény (Ballagi A.: RNySz. 435) | őrlet 1836 örlet nemeket (VasárnapiU. 1836. nov. 6.: 358); 1853 örlettel ‹fn› ’a megőrölt anyag 〈fn〉 | Mahlgut’ (NSz.)

Valószínűleg a szócsalád alapja, az őr¹ jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. |  ≡  csuv. avə̄r- ’darál, őröl; forog, körben kering’, arman ’malom’. Vö. még kök-török äbir- ’körbe jár, körben jár, kering’, ujg. ävir- ’forgat, teker, fordul’; hak. ibı̆r- ’körben jár, körbefordul’; stb. Megfelelői a mongol nyelvekben is megvannak.  ⌂  A magyarba átkerült alak *ävir- ’forgat; őröl, darál’ volt. A ’forgat’ jelentés csak az →örmény¹ és az →örvény származékoknál adatolható. Az örmény származék feltehetőleg nem magyar fejlemény, hanem a török *ärmän átvétrele is lehet; vö. még →ködmön. A 2. jelentés metafora.

Az őröl származékszó. |  ⌂  Az őröl feltehetőleg -l gyakorító képzővel, ill. a szóvégi mássalhangzótorlódás feloldásával keletkezett; vö. tárol (→tár¹); vö. még borul (→borít), →őrül stb. A 3. jelentés metafora. A 2. jelentéshez vö. ang. grate ’lerombol, szétzúz, darál, őröl’ > ’kínoz, gyötör, ingerel, bőszít’; a 4. jelentéshez vö. darál ’úgy jár a szája, mint a kereplő, rendkívül sokat beszél; sok információt gyorsan, hadarva elmond’ (→dara).

☞ MNy. 3: 310; UrAltJb. 35: 56; TESz. őröl a.; Ligeti: TörK. 108, 289; EWUng.→ őr², örmény¹, öröm, őrül, örvényNszt ↪örmény

őr² A: 1121/ Eur [hn.] (Györffy: DHA. I: 412); (†1092) 1399 Ewrek (Nyr. 1: 86); 1802 ö́rj (NSz.) J: 1 1121/ ? ’〈az Árpád-kori határvédelemben〉 a határ megfigyelője, a gyepűkapuk védője | Späher an den Grenze, Grenzwächter 〈im 11–14. Jh., zur Zeit der Árpáden〉’ (↑); 2 1470 ’őrszolgálat | Wachdienst’ (SermDom. 2: 652); 3 1583 ’őrködő, vmire v. vkire vigyázó személy; vmire felügyelő, vmit gondozó személy | Wächter; Aufseher, Hüter’ # (RMNy. 2/2: 344) Sz: őrség 1409 Ewrzegh [hn.] (ZsigmOkl. 2/2: 218); 1800/ őrségre ’felügyelet, őrködés | Aufsicht, Überwachtung’ (NSz.); 1809 ’őrszolgálat, őrhely | Wachdienst’ (NSz.) | őrködik 1824 őrködő [sz.] (TudGyűjt. 8/9: 57); 1833 őrkedő [sz.] (NSz.)

őriz [1] A: 1211 Euruzeu [sz.] [szn.]; Erzeu [sz.] [szn.] (PRT. 10: 514, 512); 1211 Erizeu [sz.] [szn.] (PRT. 10: 504); 1372 u./ ewrÿʒni [sz.] (JókK. 4); 1405 k. wriʒo [sz.] (SchlSzj. 1463.); 1493 k. ewrewʒetheth [sz.] (SermDom. 2: 402); 1517 evrezneek (DomK. 104); 1551 éroͤzoͤ (NySz.) J: 1 1211 ’óv, vigyáz rá, felügyel | (be)hüten’ # (↑); 2 1372 u. ’néz, ide-oda néz | (hin und her) schauen’ (JókK. 43); 3 1416 u./² ’megtart, betart | einhalten, genau befolgen’ (MünchK. 25rb) Sz: őrizző, őrző 1211 [szn.] (↑); 1405 k. ‹fn› ’felügyelő, őr, felvigyázó | Aufseher, Wart, Hüter’ (↑); 1596 ’őrség | Schutzwache’ (MNy. 72: 481) | őrizet 1416 u./¹ o̗ꝛizèt ’őrszolgálat, őrködés, (ellen)őrzés | Wachdienst, Überwachtung’ (BécsiK. 24); 1416 u./² ’fogságban tartás | Gefangnis’ (MünchK. 80ra) | őrizkedik 1416 u./¹ O̗ꝛizkėggèl (BécsiK. 62) | őrzés 1493 k. ewrẏzeesedben (FestK. 161)

A szócsalád alapja, az őriz bizonytalan eredetű, esetleg származékszó egy török eredetű tőből. |  ⌂  A tőhöz vö. →őr¹. A szó keletkezésének jelentéstani alapja a szótő ’forog, fordul’ jelentése lehet. A ’forog, fordul’ > ’körbejár’ > ’őriz’ jelentésváltozáshoz vö. →cirkál, →kerül stb. A szóvég -z gyakorító képző. A magyarázat gyenge pontja a -z képző előtti eredeti i magánhangzó; ez talán egy eredeti tővéghangzó lehetett.

Az őr főnév elvonás. |  ⌂  Az igéből jött létre elvonással. Az ör szó őrj változata analógiás keletkezésű a →férj, →fürj stb. alapján. – Azonban az a feltételezés sem zárható ki, hogy a szócsalád alapja az →őr² főnév, és az őriz ige annak származékszavaként keletkezett. – Az →őr² névszó a régi nyelvben leginkább összetételekben vagy szószerkezetekben fordult elő; pl. őrön áll ’őrt áll’  (1538: Pesti: Nomenclatura N4), őrt áll  (1585: Cal. 996); stb.  ≁  Valószínűleg nem tartozik ide: (N.) őr ’'kerek abroncsra kötött, csúcsos gyékényúszó, amely a vízbe süllyesztett háló helyét jelzi ‹halászati szakszó›’  (1885: NSz.).  ≂  A (N.) őr ’a legjobb; főrész’  (ÚMTsz.) idetartozása bizonytalan.

☞ MNy. 44: 136; TESz.; MNy. 76: 471; EWUng.→ csendőr, jár-, őr¹, őr-, pénz-, rendőr, testőr