özön A: 1138/ ? vzund [sz.] [szn.] (MNy. 32: 133); 1416 u./¹ viz o̗zo̗nbèn (BécsiK. 259); 1510 k. ewzwnwk (AporK. 185); 1519 wӳʒ eʒennek (JordK. 433); 1871 Özöny (NSz.) J: 1 1416 u./¹ ’áradat, áradás | Flut, Schwall’ (↑); 2 1508 ’örökkévalóság | Ewigkeit’ (DöbrK. 27) Sz: özönlik 1815 özönle ’ont, áraszt | schütten, ergießen’ (NSz.); 1824 ’árad | fluten’ (NSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg kun vagy besenyő jövevényszó. |  ≡  Vö. kipcs. özän  ’folyó’; tat. üzän ’völgy, lapály, folyómeder’; karj. öźań ’folyó, ár(adat)’; stb. [< török *öz ’(folyó)meder’]. Vö. még Kāšγ. özek suv ’szabálytalanul áramló víz’.  ⌂  A kunból vagy besenyőből való átvételre utal az a körülmény, hogy a török nyelvek közül csak a kipcsak típusú nyelvekből adatolható. A magyar és a kipcsak nyelvben meglévő változatok közötti jelentéselhajlás esetleg azzal magyarázható, hogy a kis folyók a völgyszorosokban tavasszal megáradnak. A 2. jelentés elvont.

☞ MNy. 3: 311, 27: 226; TESz.; Ligeti: TörK. 92, 540; EWUng.