önnön A: 13. sz. második fele/ Vnun (GyS.); 1372 u./ ewnen, ewnewn (JókK. 3, 93); 1416 u./³ o̗nno̗n (AporK. 44); 1515 k. Ennen (AporK. 213) J: 1 13. sz. második fele/ ’saját, tulajdon | (sein, ihr) eigen’ (); 2 1372 u./ ’ő maga, saját maga | er (sie, es) selbst’ (JókK. 71)

ön² A: 1372 u./ ewn belewle (JókK. 10); 1456 k. wnbenne (SermDom. 1: 448); 1519 eenneý, enneeben (JordK. 623) J: ‹nm› 1 1372 u./ ’ő maga, saját maga | er (sie, es) selbst’ (); 2 1372 u./ ’saját, tulajdon | (sein, ihr) eigen’ (JókK. 3) | ‹fn› 1833 ’személyiség; egyéniség | Ich; Persönlichkeit’ (Jelenkor 2/2: 493) Sz: önzés 1826 önzési [sz.] (Minerva 2: 567); 1829/ önzés (NSz.) | önzetlen 1829/ önzetlenséggel [sz.] (NSz.) | önös 1833 önös (Regélő 1833. júl. 4.: 218) | ön 1833 önző (HazKülfTud. 1833. ápr. 17.: 243)

A szócsalád alapja, az ön² származékszó egy finnugor eredetű tőből. |  ⌂  Az ö--ből, a →ő névmás β nélküli tőváltozatából jött létre -n névmásképzővel.

Az önnön származékszó. |  ⌂  Az önnön, amelynek eredeti változata az önön volt, az →ön² névmásképző kettőződésével jött létre. A szó belseji nn gemináció eredménye.

A szócsaládhoz még |  ⌂  Mindkét szó eredeti jelentése ’ő maga’.  ⌘  Az ön származékszavai nyelvújítási alkotások.

NyK. 35: 434; TESz. ön¹ a.; EWUng. ő, ön-¹, önként, önkény, őszinte