öblít A: 1560 k. Megh w̆blyteóm (GyöngySzt. 64.); 1595 Ebletenni [sz.] (Ver. 120.); 1604 Oͤblitoͤm (Szenczi Molnár: Dict.); 1767 Öblíntett [sz.] (Pápai Páriz–Bod: Dict. Perlūtus a.); nyj. ëblint (ÚMTsz.) J: ’mosogat, öblöget, vízzel átmos | spülen, schwemmen’ #

öblöget A: 1645 oͤbloͤngessek [öblönget □] (NySz.); 1723 öblöget (Kreszn.) J: 1 1645 ’ismételten öblít | wiederholt spülen’ # (↑); 2 1807 ’〈pulyka〉 gurgulázó hangot hallat | kollern 〈Truthahn〉’ (NSz.); 3 1838 ’szaporán beszél, fecseg; civódik | plappern; sich zanken’ (Tsz.); 4 1845 ’〈hangszer, ember〉 öblös hangon szól | dröhnen, brummen 〈Musikinstrument, Mensch〉’ (Arany J.: ÖM. 2: 12)

A szócsalád alapja, az öblít bizonytalan eredetű, talán szláv jövevényszó. |  ≡  Vö. szbhv. obliti ’leönt, elönt, öntöz’; szlk. obliať ’leönt; ráönt; ‹lányt húsvétkor› meglocsol’; ukr. obliti ’leönt, elönt’; stb. [< szláv *ob [igekötő] + *liti ’önt’, tkp. ’körülönt’].  ⌂  A magyar szó palatális hangrendjét a szláv ige második, hangsúlyos szótagjának irányában végbement kiegyenlítődés magyarázhatja. Azt, hogy a szláv ige nem a szokásos -l honosító képzővel illeszkedett be a magyar igék rendszerébe, az indokolhatja, hogy a szláv főnévi igenév végződése nagyjából egybecsengett a m. -ít műveltető képzővel. 

Az öblöget fiktív tőből keletkezett származékszó. |  ⌂  Az öblít alapján, annak tövéből jött létre gyakorító-műveltető -get képzővel. A 2–4. jelentés metaforikus.

A szócsaládhoz még |  ⚠  Az igék onomatopoetikus magyarázata kevésbé valószínű.

☞ MNy. 29: 180; NyK. 49: 239; TESz.; EWUng.; Zoltán: Szavak 73