ég¹ A: 1211 ? Egueteu [sz.] [szn.] (OklSz.); 1222 Scenegeteu [sz.] [hn.] (OklSz.); 1372 u./ egnekuala (JókK. 3–4); 1493 k. eeget [sz.] (FestK. 55); 1541 igoͤ [sz.] (NyK. 38: 22) J: 1 1222 ’〈tűz, ill. tűzbe került v. tüzet fogott tárgy, világítóeszköz〉 lángol, parázslik, világít; tűzben megsemmisül | (ver)brennen’ # (↑); 2 [főleg meg~] 1416 u./¹ ’égési sebeket szenved | Brandwunden erleiden’ # (BécsiK. 46); 3 1416 u./¹ ’lelkesedéstől, vágytól izgalomban van; 〈érzés〉 fokozott elevenséggel él vkiben | innerlich entflammt sein; brennen vor etw 〈Gefühl, Ehrgeiz usw.〉’ # (BécsiK. 37); 4 1527 ’éget | brennen lassen’ (ÉrdyK. 442); 5 1578 ’forróságot v. forróságérzethez hasonló sajgást, csípő fájdalmat érez | ein Haut-, Sodbrennen usw. empfinden’ # (NySz.); 6 [főleg le~] 1843 ’anyagilag tönkremegy | zugrunde gehen’ (NSz.); 7 [főleg le~] 1960 ’szégyenben marad | zuschanden werden, erfolglos sein’ (ÉrtSz.) Sz: éget 1211 ? [sz.] [szn.] (↑); 1222 [sz.] [hn.] (↑) | égés 1252 Feldegues [hn.] (OklSz.) | égedez 1416 u./¹ ègėdo̗̗zo [sz.] ’vágyódik, epekedik vmi után | sich sehnen’ (BécsiK. 37) | égesztel 1456 k. igeʒteleketh [sz.] ’ingerel, kínoz | reizen, plagen’ (SermDom. 2: 457) | égedelem 1744 ’szenvedély, indulat; vágy, gerjedelem | Leidenschaft, Sehnsucht’ (MNy. 12: 267); 1787 ’gyötrelem, baj | Plage, Bedrängnis’ (Nszt.); [partikulaként] 1880 ’〈fokozó szóként〉 | sehr’ (Nyr. 9: 376) | éghetetlen 1783 éghetetlen (Nszt.)

Valószínűleg örökség a finnugor korból. |  ≡  Osztj.  (Vj.) jäŋləl- ’tűzön pörköl’; zürj. i̮ń ’láng’, i̮ńal- ’lángol, meggyullad’ [fgr. *äŋɜ ’tűz; ég’].  ⌂  Az egyeztetés nehézsége, hogy a szó eleji magánhangzó a magyarban mindig zárt é, ill. í, amely esetleg hangsúlyos helyzetben keletkezhetett egy korábbi *ä hangból (vö. →ég²). A fgr. *ŋ > m. g hangváltozáshoz vö. →dagad, →mög stb. A 3. jelentéshez vö. →gerjed. A 6. jelentés a tűzkárosodás okozta anyagi helyzet alapján érthető. A 7. jelentés valószínűleg a →felsül tréfás és túlzó párjaként alakult ki az argóban.

☞ FUF. 16: 210; NyK. 67: 117; TESz. égedelem a. is; UEW. 26; EWUng.UN UEW. № 45

ég² A: 13. sz. eleje/ eget (KTSz.); 1493 k. Eeg (FestK. 383); 1863 ėg (Kriza [szerk.] Vadr. 465) J: 1 13. sz. eleje/ ’égbolt | Himmel’ # (↑); 2 1372 u./ ’levegő | Luft’ (JókK. 96); 3 1372 u./ ? ’mennyország | Himmelreich’ (JókK. 63), 1519 k. ’ua.’ (DebrK. 122); 4 1550 u. ’lehelet | Atem, Hauch’ (KolGl.) Sz: égi 1493 k. eegy (FestK. 225)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Zürj.  (V.) si̮ne̮d ’kigőzölgés meleg időben, meleg pára a szabadban’, (P.) ’levegő’; finn sää ’időjárás’ [fgr. *säŋe ’levegő’].  ⌂  A magyar é (< *e) kialakulását a fgr. *ä hangból valószínűleg a tővéghangzó eltűnése és a szókezdő magánhangzó hangsúlyos helyzete magyarázza. A szó végi g a fgr. *ŋ (> *ŋk) folytatója; a magánhangzós szókezdethez vö. áll¹, →avik¹ stb.

☞ NyK. 39: 347; EtSz.; MSzFE. ég¹ a.; TESz.; EWUng.→ éghajlat, égtáj, lég, levegő, sző²UN UEW. № 879