álom [4] A: 1091 ? Almum [sz.] [szn.] [lat. -m végződéssel] (Györffy: DHA. I: 273); 1138/ Almus [sz.] [szn.] (MNy. 32: 131); [1200 k.] almu (An. 3.); 1358 alm (SRH. 1: 284); 1372 u./ alom (JókK. 144); 1531 k. Allomhozo (MKsz. 1984: 230); 1557 alam (LevT. 1: 264) J: 1 1138 k./ ? ’álomkép | Traum’ # (↑), [1200 k.] ’ua.’ (↑); 2 1372 u./ ’alvás | Schlaf’ # (↑) Sz: álmos 1138/ [szn.] (↑) | álmodozik 1416 u./¹ almadoznac (BécsiK. 208) | álmékonyság 1416 u./³ almekonſagot ’elalvás | Einschlafen’ (AporK. 102) | álmatlan 1493 k. almatlant (FestK. 390) | álmatta 1527 almatta ‹hat-i igenév› (ÉrdyK. 279) | álmodik 1529 e. Almatam (VirgK. 13) | álmosít 1772 álmosító [sz.] (NSz.) | álmosodik [ma főleg el~] 1806 álmosodó [sz.] (Nszt.) | álmatag 1853 álmataggá [sz.] (Délibáb 1853. júl. 3.: 11); 1875 álmatagon (NSz.)

Alapnyelvi örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) ōʌə·m ’alvás; álom’; osztj.  (DN.) otəm ’ua.’; zürj.  (Sz.), (P.) on ’alvás’; votj.  (J.) um ’ua.’; cser.  (U.) omo ’alvás; álom’; md.  (E.) udomo, (M.) udoma ’alvás’ [fgr. *oδa-mɜ ’alvás; álom’].  ⌂  A fgr. *oδa- etimonjához vö. →alszik; a *-mɜ névszóképző.  ≁  Az Álmos (ἀλμούτξης) [szn.] 950 k.  (MNy. 74: 264) feltehetőleg nem tartozik ide; ez az ótörök Almïš  [szn.]-re megy vissza. Anonymus népetimológiával értelmezte újra ezt a nevet ([1200 k.] Almus  (An. 3.)), és az álmos (↑) melléknevet kötötte hozzá.

☞ EtSz. Álmos a. is; MSzFE.; TESz.; EWUng.→ álomszuszék, alszik, olt²UN UEW. № 661