üröm [4] A: 1212 ? Eurim [hn.] (HOkm. 6: 9); 1260 ? Vrumvelg [hn.] (Györffy: ÁMTF. 3: 452); 1362 Irmes [sz.] [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 1: 137); 1395 k. fer ÿeem [ɔ: ÿrem] (BesztSzj. 374.); 1405 k. vrem (SchlSzj. 878.); 1416 u./¹ v̇ro̗mbè (BécsiK. 222); 1435 k. irim (SoprSzj. 210.); 1533 Ewrem (Murm. 1415.); 1592 uͤrm (NySz.); 1595 Eüreüm (Ver. 1.); nyj. írem (MTsz.); ürëm (ÚMTsz.) J: 1 1212 ? ’keserű ízű gyógynövény | Wermut 〈Pflanze〉 (Artemisia)’ (), 1362 ’ua.’ (); 2 1416 u./¹ ’keserűség, szenvedés | Bitternis, Leiden’ () Sz: ürmös 1362 [hn.] (); 1556 ’vermut | Wermutwein’ (MNy. 90: 256)

Valószínűleg jövevényszó egy ótörök nyelvből. |  ≡  Tat. ärem ; bask. ärem ; csuv. arǝ̑m, ɛrəm : ’fehér üröm’.  ≋  Megfelelői a mongol nyelvekben is megtalálhatóak. Vö. még kirg. ermen; ujg.  (mod.) ärmän; üzb. erman; stb.: ’ua.’.  ≂  Tisztázatlan idetartozású: kirg. izän ’egy fajta növény, amit a tevék szívesen esznek’.  ⌂  A magyarba átkerült alak *irem vagy *erem. A szó eleji magánhangzó fejlődése nem teljesen tisztázott. A 2. jelentés metonímia az üröm keresű íze alapján. Az ürmös származékszó köznévként önállósodással keletkezett az ürmös bor ’vermut’  (1585: Cal. 8) kifejezésből; vö. még a ném. Wermut ’üröm ‹gyógynövény›; keserűség; vermut’.

MNy. 3: 368; KCsA. 1. Kieg.: 527; TESz.; Ligeti: TörK. 47; EWUng.