üllő A: 1138/ ? vleu [szn.] (MNy. 32: 134); 1395 k. ÿlew (BesztSzj. 722.); 1405 k. wle (SchlSzj. 1284.); 1518 k. ẃlo̗o̗k (PeerK. 53); 1554 Zarvas illew (OklSz. szarvas-üllő a.); 1658 üllőstől [?] (Radvánszky: Csal. 2: 333); nyj. illé, üllü (Nyatl. 284.) J: 1 1138/ ? ’tőkére erősített acéltömb, amelyen a kovácsok, lakatosok az izzó vasat formázzák | Amboß’ (), 1395 k. ’ua.’ (); 2 1782 ’a fülben levő hallócsontocskák egyike | Amboß im Ohr’ (NSz.); 3 1787 ’vminek középső, szilárd, állandó pontja 〈pl. kerék agya, föld pólusa〉 | der mittlere, feste Punkt von etw 〈zB. Nabe, Erdpol〉’ (NSz.); 4 1796 ? ’lakatosok, palafedő munkások szerszáma a kulcs fejének, szög végének elhajlítására, elverésére | Werkzeug der Schlosser, der Dachdecker’ (NSz.), 1833 ’ua.’ (NSz.)

Származékszó szófajváltásának eredménye. |  ⌂  Folyamatos melléknévi igenév főnevesülése az képzős →ül¹ szónak. Az 1. jelentés eredetileg a munkadarab elhelyezkedésére utalhatott. A 2. jelentéshez vö. ném. Amboß ’üllő ‹csontocska a fülben›’. A 3. jelentésre a →kellőközép analógiás hatása is befolyással lehetett. A 4. jelentés valószínűleg az 1. alapján keletkezett.

TESz.; EWUng. ül¹