öl² A: 13. sz. eleje/ vleben (KT.); 1226 eulfa (Wenzel: ÁÚO. 6: 438); 1577 őll (KolGl.); 1587 eölÿ (MNy. 89: 382); nyj. el (ÚMTsz.) J: 1 13. sz. eleje/ ’az ember combja, hasa, ill. melle és behajlított karjai által alkotott homorulat; kitárt karok | Schoß; ausgebreitete Arme’ # (↑); 2 1226 ’nyaláb; hasábba rakott fa mértéke, kb. 4 köbméter | Armvoll; Haufen von Holz, etwa 4 m³’ (↑); 3 1430 k. ’hosszmérték, kb. 1,9 m | Klafter 〈als Längemaß, etwa 1,9 m〉’ (SchlGl. 2230.); 4 [ ~re megy, ~re kap] 1574 ’birkózás, harc, viadal | Ringen, Kampf’ (RMKT. 4: 245); 5 1577 ’átölelés, átkarolás | Umarmung, Umfassung’ (↑); 6 16. sz. második fele ’négyzetöl 〈területmérték〉 | Qudratklafter’ (MNy. 60: 105); 7 1721 ’ágyéktáj | Lendengegend’ (OklSzPótl.); 8 1784 ’vminek a belseje, mélye | Inneres’ (NSz.) Sz: ölnyi 1535 k. Ewlnÿ (Zay: Lánd. 38) | öles 1638 eöles ’ölnyi hosszúságú | klafterlang’ (OklSz.); 1787 ’hatalmas | riesig’ (NSz.)

Örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. |  ≡  Vog.  (T.), (AK.) täl ’öl ‹mérték›’; osztj.  (V.) lö̆l ’ua.’; zürj.  (Sz.) si̮l ’öl ‹mérték›’; votj.  (K.) sul ’ua., öl ‹hosszmérték, tűzifamérték›’; cser.  (KH.) šəl ’ua.’; md.  (E.) seľ, (M.) śeľ ’öl ‹hosszmérték, tűzifamérték›’; finn syli ’öl ‹testrész›; ölelés; kebel’; lp.  (norv.) sâllâ ’kebel, ölelés; öl ‹hosszmérték, ill. tűzifamérték›, kötél ‹tűzifamértékként›’; – ? jur. ćīb'e ’öl ‹hosszmérték, ill. tűzifamérték›’; ? szelk. tii ’ua.’; stb. [fgr. (? uráli) *sile vagy *süle: ’öl ‹testrész, ill. mérték›’]. A szó eredeti jelentése ’a két kiterjesztett kar, a köztük levő távolság, ill. a két behajlított kar’ lehetett.  ⌂  A szó elejéhez vö. →ég², →ősz² stb. A jelentésbővüléshez vö. →arasz, →marok. A ’területmérték’ és ’köbmérték’ fejlődés a szónak mértékegységgé válása után következhetett be. A 4. jelentés kialakulásához vö. →ölel.

☞ JSFOu. 30/5: 54; NéprNytud. 3–4: 115; TESz.; MSzFE.; CIFU3 741; EWUng.→ ölelUN UEW. № 900