íz³ × A: 1577 k. Iʒ (OrvK. 119); nyj. isz (MTsz.) J: 1 1577 k. ’a szájüreg betegsége, fene, rákfene | Mundfäule; Krebsgeschwür’ (↑); 2 1851 ’〈szitokszóként〉 | 〈als Schimpfw.〉’ (NSz.)

Valószínűleg örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (KL.) jiw-is ’a fa árnyéka’ (jiw ’fa’), (Szo.) is ’az ember árnyéka’; osztj.  (J.) i̮ʌĕs ’árnylény, árnylélek’ ; zürj.  (Sz.), (P.) aći̮m ’én magam’; votj.  (Sz.) ač́im ’ua.’; cser.  (KH.) əške, ške ’saját, tulajdon’; md.  (E.) eś, äś, (M.) eś ’ua.’; finn itse ’önnön maga, saját maga’; vepsze itšhīńe ’epilepszia’; lp.  (norv.) ieš, jieš ’saját, tulajdon’ [fgr. *iće vagy *iśe: ’árnyék; árnylélek, árnylény’].  ⌂  A jelentésfejlődés lehetséges útja a finn-permi nyelvekben a ’árny(ék)lélek’ > ’önmaga, saját maga’, a magyarban ’árny(ék)lélek’ > ’‹halál utáni› rémjelenés, ijesztő alak’ > ’betegségokozó szellem’ > ’betegség’ lehetett. A szó végi mássalhangzó a magyarban eredetileg sz volt, amelyből a z másodlagosan zöngésedett; a hangtanához vö. →ázik, →hozzá stb.  ⚠  Összefüggése az →és, →is kevésbé valószínű.

☞ NyK. 39: 346; NytudÉrt. 40: 284; TESz.; UEW. 79; EWUng.UN UEW. № 142