íj A: 1372 u./ ÿuet (JókK. 147); 1395 k. ÿew (BesztSzj. 132.); 1416 u./¹ y (BécsiK. 191); 1416 u./³ ÿiet (AporK. 76); 1418–1422 samsereit (Gl.); 1538 iwij (Pesti: Nomenclatura 1.); 1548 Kez yh (OklSz.); 1560 k. yü (GyöngySzt. 1908.); 1585 Iyas [sz.] (Cal. 938); 1585 k. kééz Iww (Gl.); 1781 Ijjatska [sz.] (NSz.) J: 1 1372 u./ ’nyilat kilövő kézifegyver | (Hand)bogen 〈als Schußwaffe〉’ (↑); 2 1585 ’boltozat, boltozat hajlata | Bogen 〈in der Baukunst〉’ (Cal. 90) Sz: íjas 1449 Iwes [szn.] (OklSz.) | íjász 1788 Ijászoknak (Szily: NyÚSz.)

Bizonytalan eredetű, esetleg alapnyelvi örökség a uráli korból. |  ≡  Vö. vog.  (T.) jäwt; osztj.  (V.) joγəl; cser.  (KH.) jaŋγež; md. jonks, joŋs; finn jousi, joutsi; lp.  (L.) juoksa; – jur. ŋin, in; szelk. îndэ, ênddэ; kam. inə; stb.: ’íj ‹fegyver›’ [uráli *joŋsɜ vagy *joŋksɜ: ’ua.’].  ⌂  A rokon nyelvek közös vadászati terminológiája emellett a magyarázat mellett szól. Ezt nehezíti azonban, hogy a rokon nyelvi adatok alapján a szónak eredetileg veláris hangrendűnek kellett volna lennie, mialatt a korai magyar adatok a palatális toldalékukkal ennek alapjaiban ellentmondanak. A szó elejének feltételezett kialakulásához vö. →inkább. A magyar szó legkorábbi alakja az i lehetett; a szóvégi v, j, h-s változatok mássalhangzói hiátustöltős alakokból jöhettek és csak másodlagosan vonódtak a tőhöz. A 2. jelentéshez vö. →ív.  ⌘  Az íjász származékszó nyelvújítás kori.

☞ FUFA. 12: 95; TESz.; MSzFE.; NytudÉrt. 89: 190; EWUng.→ ívUN UEW. № 190