éjjel A: 1364 Eyeltudo [szn.] (OklSz.); 1372 u./ euel (JókK. 3); 1416 u./¹ eyèl, eyièl (BécsiK. 121, 2); 1512 k. yel (WeszprK. 92); 1519 eeyel (JordK. 359); 1533 Iyel (Murm. 1053.) J: ‹hsz› 1364 ’éjszaka idején | bei Nacht’ # (↑) | ‹fn› 1516 ’éjszaka | Nacht’ # (GömK. 328) Sz: éjjeli 1517 Eyely ‹mn› ’az éjszakához tartozó | nächtlich, Nacht-’ (DomK. 22v); 1883 ‹fn› ’bili, éjjeliedény | Nachttopf’ (NSz.) | éjjelez 1767 éjjelezéſſel [sz.] ’az éjszakát nem alvással, hanem ébren (esetleg munkával v. őrködéssel) tölti | bei Nacht wach sein, die Nacht zum Tage machen’ (Pápai Páriz–Bod: Dict. Commentātus a.)

éj A: 1372 u./ eÿeknek mÿatta (JókK. 42); 1372 u./ Enek, evnek (JókK. 4, 74); 1405 k. ? wʒak (SchlSzj. 113.); 1485 eeth (OklSz.); 1490 k. ynek (SzalkGl. 102.); 1527 iy (Heyden: Puerilium 7); 1816 Éjj (Márton J.: MNSz.–NMSz.) J: ’éjszaka | Nacht’ Sz: éji 1405 k. ? eÿ madar (SchlSzj. 1798.); 1416 u./³ eyi (AporK. 125)

A szócsalád alapja, az éj örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (T.) jī; osztj.  (Vj.) ĕj; zürj.  (Sz.) voj, (P.) oj; votj.  (Sz.), (G.) uj; md.  (E.), (M.) ve; finn yö; lp.  (norv.) iggjâ: ’éjszaka’ [fgr. *eje vagy *üje: ’ua.’].

Az éjjel ragszilárdulás. |  ⌂  Az éj-ből keletkezett a -vel társhatározóraggal; alaktanához és szófajához vö. nappal (→nap), reggel (→reg). Az éjjel és az →éjszaka által a mai nyelvhasználatban háttérbe szorított éj a nyelvújítás korában gyakoribb volt, de nem tudott általánosabb használatúvá válni, ma inkább a választékos és irodalmi nyelv szava. Az éjjeli származék főnévi jelentése önállósulás az éjjeliedény-ből (1785: Nszt.).

☞ EtSz.; MSzFE. éj a.; TESz. éj a.; NyK. 70: 454; EWUng.→ delej, éjfél, éjszaka, észak, évad, szilveszterUN UEW. № 130