árva A: 1093/ Arva [szn.] (MNL (OL) Dl. 208291, 39. old.); 1152 Arua [szn.] (PRT. 1: 601); 1372 u./ aruaknak (JókK. 7) J: ‹fn› 1093/ ? ’apátlan-anyátlan gyermek | Waise’ # (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑) | ‹mn› 1 1416 u./² ’magányos; elhagyatott | einsam; verlassen’ (MünchK. 101rb); 2 1559 ’özvegy | verwitwet’ (LevT. 2: 19); 3 1604 ’apátlan-anyátlan | elternlos’ # (Szenczi Molnár: Dict.) Sz: árvaság 1493 k. aarwaſaagomath (FestK. 144) | elárvul 1816–1831/ elárvulva [sz.] (NSz.) – De vö. 1675 elárvájult [sz.] (NySz.)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Osztj.  (V.) jĕηkurwi̮ ’árva; özvegy’ (jĕηk ’?’); md.  (E.), (M.) uroz ’árva’; finn orpo ’árva; elárvult’ [fgr. *orpa(sɜ) v. *orβa(sɜ): ’árva, elárvult; özvegy, megözvegyült’].  ⌂  A finnugor alapnyelvben feltehetőleg ősiráni jövevényszó lehet; vö. óind árbha-, arbhaká- ’kicsi, fiatal, gyenge; gyermek’; lat. orbus ’elárvult; árva, özvegy’; gör. ὀρφανός ’elárvult’; stb. A fgr. *rp > m. rv változáshoz vö. →hervad. A szó végi a valószínűleg a tőhöz tartozik, esetleg E/3. személyű birtokos személyjel lehet, amely már az ősmagyar korban egybeolvadhatott a tővel.

☞ Munkácsi: ÁKE. 145; EtSz.; FUF. 16: 217; MSzFE.; TESz.; IUSprK. 46; EWUng.→ árvácska, árvalányhaj, rabUN UEW. № 678