vő [6] A: 1086 ? Weudi [sz.] [szn.] (MNL (OL) Dl. 208421); 1351 ? Keu wey [szn.] (ÓMOlv. 193); 1380 k. wev (KönSzj. 16.); 1405 k. vefel (SchlSzj. 252.); 1456 k. veÿth (SermDom. 1: 438); 1490 k. vehÿ (NagyvGl. 144.); 1573 vey [szn.] (Kázmér: CsnSz.) J: 1 1086 ? ’vki lányának férje | Schwiegersohn’ # (↑), 1380 k. ’ua.’ (↑); 2 1086 ? ’vőlegény | Bräutigam’ (↑), 1380 k. ’ua.’ (KönSzj. 9.)
Örökség az uráli korból. | ≡ Osztj. (V.) voŋ; cser. (KH.) wiŋγə; md. (M.) ov, ova; finn vävy, (R.) väy; ? lp. (norv.) vivvâ; – jur. jīj, wij stb.: ’vő’; szelk. kuneä, k͔uenek ’ua.; sógor’ [uráli *ßäŋe ’vő, vőlegény’]. A szó belseji *ŋ vokalizálódásához vö. →nő², →tő. A vej változat birtokos személyjeles alakokból (pl. vejem, vejed stb.) lett elvonva; vö. →fej². A 2. jelentés önállósulással keletkezhetett a →vőlegény szóból.
☞ Szinnyei: NyH.; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ vőfélyUN UEW. № 1133