vénic × A: 1257 Wenuz (OklSz.); 1288/ Wenyz (OklSz.); 1316 Wenezk [sz.] [hn.] (FNESz. Vönöck a.); 1364 venz (OklSz.); 1762 Bencfa [hn.] (NytudÉrt. 22: 14); 1783 Venitz (NSz.); 1797 Velentz-fa (MNy. 10: 20); 1815 k. vintz (Kassai: Bef. 126); 1838 Véniczfa (Tzs.); nyj. venics (MTsz.); Venyecz (MNy. 10: 20) J: 1 1257 ’szilfa | Ulme (Ulmus laevis)’ (↑); 2 1775 ’erdei iszalag; vad venyige | Waldrebe; wilde Weinrebe’ (MNy. 10: 20); 3 1798 ’komlógyertyán | Hopfenbuche’ (Magyary-Kossa: OrvEml. 2: 279)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv. vez; le. wiąz; or. вяз; stb.: ’szilfa’ [indoeurópai eredetű; vö. alb. viρ; litv. vìnkšna; stb.: ’ua.’].  ⌂  Kiinduló eleme *vęzъ lehetett. A szó belseji n vagy arra utal, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt, vagy pedig egy bolgáros szláv nyelvváltozatból a 12. sz. végéig került a magyarba; vö. →abroncs, →dorong stb. A venez ~ veniz típusú változatok a mássalhangótorlódás feloldásával keletkeztek. A vénic alak szóvégi c-jéhez vö. →konc. A benc szó elejéhez vö. bacsora (→vacsora), berdung (→verdung) stb., a venics változat szó végéhez vö. akacs (→akác), →virics.

☞ NytudÉrt. 40: 126; TESz.; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383