villa¹ A: 1395 k. vílla (BesztSzj. 483.); 1529 wella (Radvánszky: Csal. 2: 5); 1549 wilat (RMNy. 2/2: 67); 1643–1644 vidla (TörtTár 1883: 178); 1697 véllával (NySz.); nyj. vëlla (MTsz.) J: 1 1395 k. ’több ágú, hosszú nyelű munkaeszköz | Gabel 〈Arbeitsgerät mit Zinken und langem Stiel〉’ (↑); 2 1483 ’több ágban végződő, szúró jellegű evőeszköz | Gabel 〈Eßgerät〉’ # (OklSz.); 3 1585 ’bitófa | Galgen’ (Cal. 443); 4 1731 ’a villához hasonló tárgy, eszköz stb. | gabelähnl. Ding, Gerät’ (MNy. 50: 500)

Szláv, valószínűleg szlovák jövevényszó. |  ≡  Szlk.  (N.) vidla ’villaág’, vidly [többes szám] ’villa ‹munkaeszköz›’; – blg. вила ’ua.’; or. вилы [többes szám] ’ua.’; stb. [’görbe, ívelt, ferde eszköz’ jelentésben < szl. *vi- ’teker, csavar; fon’].  ⌂  A szlovákból való származtatás mellett (s ezzel együtt a vidla változat eredetiségére) az a körülmény szól, hogy a szó az elsődleges 1. jelentésében a mezei gazdálkodás terminológiájához tartozik; vö. →kazal, →petrence stb. A villa alak ebben az esetben hasonulással keletkezett. Azonban a szó esetleg egy másik szlávből és eredetileg vila változatként kerülhetett a magyarba, a vidla változat egy későbbi, külön átvétel a szlovákból. A villát mint evőeszközt először Konstantinápolyban használták, onnan Itáliába került, ahonnan Mátyás király olasz kapcsolatai által Magyarországon is elterjedtté vált. A 3. jelentés a lat. furca ’villa; egy fajta büntetőeszköz, akasztófa’ hatására keletkezett.

☞ NyK. 39: 51, 49: 352; Kniezsa: SzlJsz. 558; TESz.; EWUng.→ motolla, póka, venyige, vihar, vitla