vakog × A: 1602 kakogiac bakogiac (NySz. kákog-bákog a.); 1685 vákog (NySz.); 1773 vakogni [sz.] (MNy. 60: 494); 1891 vakkogó [sz.] (NSz.) J: 1 1602 ’a szavakat keresve, akadozva beszél, dadog | stottern’ (); 2 1685 ’〈állat〉 makog | quäken 〈Tier〉’ (); 3 1778 ’〈béka〉 brekeg | quaken’ (NSz.); 4 1792 ’sírdogál, szipog, hüppög | schnüffelnd weinen’ (Baróti Szabó: KisdedSz. Makogni a.); 5 1794 ’〈kacsa〉 hápog | schnattern 〈Ente〉’ (NSz.); 6 1876 ’〈kutya〉 csahol | kläffen 〈Hund〉’ (Nyr. 5: 230)

vakkant A: 1832 kivakkantaná (TudGyűjt. 16/5: 92) J: 1 1832 ’〈személy〉 egyet-egyet szól | hier und da ein Wort sagen’ (); 2 1845 ’〈kutya〉 egyet ugat | blaffen 〈Hund〉’ (NSz.)

Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  A szótő a →bakcsó, →makog töveivel és a palatoveláris párhuzamosság alapján a →vekeng tövével függ össze. A szóvég gyakorító képző, mozzanatos-műveltető igeképző. A vakkant ma leginkább a 2. jelentésében használatos.  ∼  Ugyanebből a tőből mozzanatos, ill. (folyamatos) melléknévi igenévképzővel: vakkan ’egyet rikolt ‹madár›; csahol, ugat, vakkant ‹kutya›’  (1887: NSz.), ill. (N.) bagi ~ bákó ’lüke, fajankó’  (1794: NSz.), ’együgyű, jámbor, eltompult, bárgyú’  (1838: Tsz.).  ≂  Talán ebből a tőből főnevesült melléknévi igenévként: 1211Boca [szn.], Bocu [szn.](PRT. 10: 510, 505); 1229/Bokou [szn.](VárReg. 351.).

TESz. vakkant a., bákó a. is, bakog a. is; EWUng. bakcsó, makog, vekeng