utó [6] A: 1416 u./² vtouac (MünchK. 46va); 1416 u./³ vto (AporK. 165); 1832 utaja (MTsz.) J: ‹mn› 1 1416 u./² ’utolsó | letzter’ (↑); 2 1573 ’hátsó | am Ende befindlich’ (NySz.) | ‹fn› 1 [főleg birtokos személyjellel] 1790 ’utód, leszármazott | Nachkomme’ (Szily: NyÚSz.); 2 1825/ ’időszak, folyamat befejező szakasza, vége | Ende’ (NSz.); 3 1825/ ’vminek a széle, határához közel eső része | Rand’ (NSz.); 4 1832 ’ocsú | Hintergetreide’ (MTsz.); 5 1838 ’vminek a hátsó része, hátulja | Hinterteil’ (Tsz.) Sz: utólag 1833 utólag (Jelenkor 1833. dec. 14.: 794) | utólagos 1833 utólagoson (HazKülfTud. 1833. ápr. 6.: 221); 1838 utólagos [sz.] (NSz.)
Származékszó. | ⌂ Az →út szóból keletkezett -ó névszóképzővel; vö. →mogyoró, ormó (→orom) stb.; vö. még →alsó, →utolsó stb. Az eredeti jelentés ’megtett útszakasz’ lehetett, amelyből a jelzői funkciójú ’valaki nyomdokaiban, valami mögött levő’, továbbá ’utolsó’ jelentések jöhettek létre. A főnévi jelentések az →utol főnévi jelentése alapján jöttek létre. A szó a 16. sz. után csak a szótárakban adatolt, de a nyelvújítás korában ismét használtba került. ⚠ A magyarázat, miszerint az utó az →utol-ból való elvonás lenne, kevésbé valószínű.