tanú A: 13. sz. második fele/ tonoſagaban [sz.] (GyS.); 1372 u./ tanoc (JókK. 49); 1490 thanw (SzalkGl. 16.) J: 1 13. sz. második fele/ ? ’tanúskodás, tanúvallomás; bizonyság, bizonyíték | Zeugenschaft; Zeugnis, Beweis’ (), 1519 ’ua.’ (JordK. 54); 2 1372 u./ ’olyan egyén, aki személyes élményei alapján vmiről nyilatkozni tud | Zeuge 〈auch abstr.〉’ # () Sz: tanúság 13. sz. második fele/ () | tanúl 1416 u./² tanolnac ’tanúként nyilatkozik, tanúként vall | als Zeuge aussagen’ (MünchK. 33va) | tanúsít 1830 tanusitását [sz.] (Fejér: Henrik 23); 1835 tanusít (Kunoss: Gyal. Testificál a.) | tanúskodik 1830 tanúskodna (Minerva 6./2: 39); 1837 Tanúskodni [sz.] (Szily: NyÚSz.)

Ótörök jövevényszó. |  ≡  Ujg. tanuq , CC. tanuq, tanı̈q ; csuv. tı̈nȇ ; stb.: ’tanú’ [< török *tanu- ’felismer, megismer, tud’].  ⌂  A magyarba átkerült alak *tanuq; a szóvéghez vö. →apró, →ocsú stb. A jogi terminológia honfoglalás előtti, ótörök elemeihez vö. →kölcsön, →törvény stb. Az 1. jelentés a tanúság és a tanúl származékszó alapján jött létre; a tanúság a nyelvtörténet folyamán gyakran összekeveredett a tanulság (→tanít) származékszóval.  ⌘  A tanúsít és tanúskodik származékszavak a nyelvújítás termékei.

MNy. 3: 360; TESz.; Ligeti: TörK. 259; EWUng. koronatanú, tanít, vér-²