sík A: 1351 Sykus [sz.] [hn.] (OklSz.); 1456 k. Sikws [sz.] (SermDom. 2: 349); 1566 ſuͤc (NySz.); nyj. sék (ÚMTsz.) J: ‹mn› 1 1351 ? ’csúszós felületű | glitschrig, schlüpfrig’ (), 1456 k. ’ua.’ (); 2 1351 ? ’lapályos, kiemelkedések nélküli, vízszintes 〈terület〉 | eben’ # (), 1549/ ’ua.’ (HoffgreffÉn. i2b); 3 1566 ’sima, nem érdes felszínű | platt, glatt’ (); 4 1872 ’kelendő | gangbar’ (Nyr. 1: 326) | ‹fn› 1 1565 ’réteg; bevonat, fedés, burkolat | Schicht; Überzug’ (MNy. 14: 153); 2 1611 ’sima felszínű terület, síkság | Ebene, Flachland’ (Szenczi Molnár: Dict.); 3 1653 ’két dimenziójú mértani alakzat | Ebene als geometrische Form’ (Keresztesi: Mat. 149); 4 1770 ’küzdőtér, csatatér | Kampfplatz’ (NSz.) Sz: síkos 1351 [hn.] () | síkság 1663 síkságán (MNy. 11: 233)

Bizonytalan eredetű, esetleg onomatopoetikus. |  ⌂  Valószínűleg egy olyan igenévszó névszói értékű tagja, amely eredetileg talán a köszörűlés, csiszolás hangjának érzékeltetésére szolgált, és amelynek igei értékű tagjából keletkezhetett a sikamik (→sikamlós), →sikár, →sikkaszt, →siklik. A sík végső soron összefügghet a →¹ szóval (vö. még →sima), az alaktani viszony azonban nem világos. A melléknévi 4. jelentéshez vö. a →sima szó ’nyerő’ és ’kellemes’ jelentését. A főnévi 1., 3., ill. 4. jelentés metafora, ill. metonímia a 2. főnévi jelentés alapján.

SzegFüz. 1: 220; TESz.; EWUng. , sikamlós, sikár, sikkaszt, siklik, sima