szöcske A: [1275] ? Zechke [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 409); 1366 Zukche [szn.] (OklSz.); 1538 ʒewkchewk (Pesti: Nomenclatura P2); 1560 k. sechkő (GyöngySzt. 3299.); 1566 szekcze, szektsoͤ (NySz.); 1590 Szoͤczkoͤ (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 71); 1604 Szoͤtskuͤk (Szenczi Molnár: Dict. Aethaliónes a.); 1643 ʃʒoͤtskéc (Comenius: Jan. 51); 1797 szötsök (NSz.); 1797 k./ Szűtske (NSz.); 1801 Szökö́tse (NSz.); 1803 Szütskő (NSz.); nyj. sëcka (Nyatl.); szëcska, szëcskú (MTsz.) J: 1 [1275] ? ’tücsök | Grille’ (↑), 1538 ’ua.’ (↑); 2 [1275] ? ’a sáskához hasonló rovar, kabóca | Grashüpfer’ # (↑), 1664 ’ua.’ (Lippay: PosoniK. 2: 240)

Származékszó szófajváltásának eredménye. |  ⌂  A szökös ’ugrál’ igének, a →szökik származékának -e ~ -ő képzős főnevesült folyamatos melléknévi igeneve. A szöcske forma az eredeti három szótagos alakból, a második nyílt szótagban lezajlott hangzókieséssel, s > cs affrikálódással és kcs > csk hangátvetéssel keletkezhetett. A szöcsök változat létrejöttéhez a →tücsök analógiás hatása is hozzájárulhatott. Valószínűleg a 2. jelentés az eredeti, az 1. pedig metafora ennek alapján.  ⚠  Az magyarázat, amely szerint a →vércse típusú szavak analógiájára keletkezett, kevésbé valószínű.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 954; TESz.; NytudÉrt. 92: 173; TNyt. 1: 69; EWUng.→ szökik