szélhüdik ∆ A: 1519 k. zelhewth [sz.] (DebrK. 549); 1586 meg szelhuͤt (NySz.); 1645 szelhuͤdt [sz.] (NySz.); 1784 Még-ſzélhǘdni [sz.] (Baróti Szabó: KisdedSz. 57); 1805 Szélhüdik [▽] (NSz.) J: 1 1519 ’bőszül; őrjöng | sich erbosen; rasen’ (↑); 2 1805 ? ’megbénul, lebénul | gelähmt werden’ (↑), 1833 ’ua.’ (Bugát–Schedel: OrvSz.) Sz: szélhüdés 1830 szélhüdés (Hahnemann: OrgGyógymüv. 2); 1833 szélhüdés ’bénulás | Lähmung’ (Bugát–Schedel: OrvSz. Paralysis a.)

Származékszó. |  ⌂  A →szél² ’szél; szélhűdés, agyszélütés’ szóból -hedik ~ -hüdik igeképzővel; vö. bűnhődik (→bűn), sebhüdik (→seb¹), vénhedik (→vén) stb. Az elnevezés alapja az a hiedelem, amely szerint a szélben titokzatos, emberfeletti erővel rendelkező lények laknak, akik rontást hozhatnak az emberre.  ∼  Egyéb megnevezések a 2. jelentéshez: szélütötte ’gutaütés’  (1708–1710: Nyr. 88: 59); szélütés ’bénulás’  (1789: Nyr. 88: 59); agyhűdés ’agyvérzés’  (1867: SzT.). – Önállósulás az összetett szónak felfogott szélhűdés : hűdés ’bénulás’  (1870: CzF. hűdés a.) származékból.

☞ Nyr. 76: 36; TESz. hűdés a. is; EWUng.→ szél²