szonáta A: 1796 szonátájit (NSz.); 1847 sonatja (NSz.); 1884 szonátáit (NSz.) J: ’szigorúan kötött formában írt, három- v. négytételes, hangszeres zenedarab | Sonate’
Nemzetközi szó. | ≡ Ném. Sonate ’szonáta’; ang. sonata ’ua.’; fr. sonate ’ua.’; ol. sonata ’ua.; csengetés, harangozás’; stb. Az olaszból terjedt el [< ol. sonare ’hangszeren játszik; csenget; kong’]. Az elnevezés a zenedarab hangszeres jellegére utal, szemben a kantáta (→kántál) nevű, inkább énekhangra írt műfajjal. ⇒⌂ A magyarba olasz és esetleg még német közvetítéssel került át. ⌂ A sonat írásmódú változat a francia kiejtést tükrözi.