szamóca A: 1604 Szimolcza (Szenczi Molnár: Dict.); 1639 Szamocza (MNy. 44: 138); 1784 ſzamótza (Baróti Szabó: KisdedSz. 76); 1808 Szomoltza (NSz.); 1809 Somótza (NSz.); 1838 Szemőcze (Tsz.); 1851 zamóczát (NSz.); nyj. cimóca (MTsz.) J: ’élénkpiros, bogyószerű gyümölcs, földieper; erdei eper | Erdbeere; Walderdbeere (Fragaria)’

Bizonytalan eredetű, esetleg szlovén jövevényszó. |  ≡  Vö. szln.  (N.) samoníca ’vörös áfonya’ [? < szláv *samo- ’(saját) maga’ + *nik- ’előrehajol’ összetételi tagokból]. E magyarázat szerint az elnevezés arra utal, hogy a vörös áfonya és a hasonló növények cserjéje meghajlik a bogyó súlyától. Vö. még cseh  (N.) smyca ’eper’; or. суница ’erdei szamóca’; stb.  ⌂  A származtatásnak főleg hangtani nehézségei vannak. Az első szótagbeli i-s változat kialakulásmódja nem teljesen világos. A szamóca alak a szó belseji l kiesésével és pótlónyúlással keletkezhetett. A somóca változat a →som² népetimológiás hatását tükrözi. A szemőce változat hangrendi átcsapással keletkezett. Eredeti jelentése ’erdei szamóca’.

Nytud. 1: 188; MNy. 43: 172; Kniezsa: SzlJsz. 748; TESz.; EWUng. számszeríj