pólus A: 1589 polusnak (MNy. 79: 247); 1790 Pólusig (NSz.) J: 1 1589 ’égitestek azon pontja, ahol a forgási tengely metszi a felszínt | Drehpunkt eines Himmelskörpers, Polgegend auf der Erdkugel; Punkt der verlängerten Erdachse’ (↑); 2 1776 ’sarkcsillag | Polarstern’ (NSz.); 3 1799 ’áramforrás csatlakozó pontja; elektromos kimenet | Hauptpunkt der Kraftlinien; elektrische Anschlußklemme’ (NSz.); 4 1830 ’két ellentétes dolog végpontja | Endpunkt zweier Extreme’ (NSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. polus ’a föld északi, ill. déli pólusa’ [< gör. πόλος ’forgástengely; a Föld tengelye, annak végpontja’]. ≋ Megfelelői: ném. Pol; fr. polo; stb.: ’sarok, pólus’. ⌂ A szóvégi s-hez a magyarban vö. →ámbitus stb. Különböző szaknyelvekből terjedt el. ∼ Idetartoznak: poláris ’sark, amelyen az égbolt, ill. a föld pólusa megtalálható’ (1776: NSz.); polarizál ’polarizál’ (1879: NSz.); polaritás ’polaritás, ellentét’ (1879/: NSz.); polarizáció ’polarizáció, elkülönülés’ (1879/: NSz.).