punktum ∆ A: 1611 punctumba (MNy. 79: 247); 1669 pontomi [sz.] (NySz.); 1749 Punktumokra (NSz.) J: ‹fn› 1 1611 ’iromány részlete, szakasza | Fragment, Absatz 〈eines Schriftstückes〉’ (↑); 2 1641 ’szakasz, strófa | Strophe’ (NySz.) | ‹msz› 1789 ? ’(ezzel) vége, kész | Schluß, Punktum 〈als Präd.〉’ (NSz.), 1792 ’ua.’ (NSz.) | ‹hsz› 1883 ’pontosan, pontban | pünktlich, genau’ (NSz.)
Latin jövevényszó, később átvétel a németből is. | ≡ Lat. punctum ’szúrás, döfés; szúrással keletkezett lyuk; festett pont; foltocska’, (k.) ’szótag; szakasz, fejezet’ [< lat. pungere ’szúr, döf’]; – vö. még ném. (und) damit Punktum ’(és) ezzel vége ‹állítmányként›’. ≋ Megfelelője: cseh punktum ’ezzel vége’. ⌂ A mondatszói alkalmazás német mintájú. A határozószói jelentés a magyarban keletkezhetett; de vö. ném. (R.) punktum ’egészen pontosan’.