ohó A: 1610 uho (CorpGr. 252); 1788 Oho (NSz.); 1788–1789 Ohó (NSz.) J: ’〈isz〉 | 〈Interj.〉’
Onomatopoetikus eredetű szócsalád. | ⌂ Önkéntelen hangkitörés a meglepetés vagy öröm kifejezésére; a magyarban akaratnyilvánító szerepe is van. Hasonló onomatopoetikus eredetű szavak ném. oho; ang. oho; stb.: ’‹indulatszó›’. – Szótagismétléssel a nyomatékosítás fokozására: ohohó ’ua.’ (1857/: NSz.). ≁ Az óha ’‹indulatszó›’ (1767: Pápai Páriz–Bod: Dict. Vah! a.) valószínűleg nem tartozik ide, inkább összetett szónak tűnik az →ó² + →ha² összetételi tagokból.
☞ TESz.; EWUng.→ ó²