mén² × A: 1577 ostor menj ffa (KolGl.); 1584 Ostormen fa (Gombocz E.: BotTört. 133); 1834 Mény (Kassai: Gyökerésző 3: 349); 1838 ménjét (Tsz. Kankalék a.) J: 1 1577 ’〈növénynév elemeként〉 | 〈als Element eines Pflanzennamens〉’ (↑); 2 1834 ’kútgém | Brunnenschwengel’ (↑)

Valószínűleg örökség a finnugor, esetleg az uráli korból. |  ≡  Osztj.  (V.) min ’görbület, hajlat, kanyarulat’, mäṇi- ’hajlik, lehajol’; md.  (E.) meńe-, (M.) mäńe- ’hajlik, görbül ‹tárgyatlan›’; – ? jen. munua-, muna- ’hajlik, görbül ‹szántalp›’; ? szelk. mîn-, mên-, men- ’hajlik, görbül’; ? kam. mшn- ’meggörbül, elgörbül, hajlik’; stb. [fgr. ? uráli *minɜ ’hajlat, kanyar; hajlik, görbül, elgörbül, meghajlik’].  ⌂  Az 1. jelentés csak az ostorménfa ’molnárcseresznye, kányafa’  (1577: ↑): →ostor + mén + →fa összetételben fordul elő. Az összetétel mén eleme még megőrizte a szó ’hajlik; hajlat, görbület’ alapjelentését; a megnevezés a növény ágának hajlékonyságára utal. A 2. jelentés az ostorménfának a kútgémhez való hasonlóságán alapul; vö. még →kankalék¹, →kankalék².

☞ JSFOu. 30/5: 83; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 543