mágnes A: 1577 k. Magnes keͦweth (OrvK. 234); 1636 mágnes (NySz.); 1805 mágnës (NSz.); nyj. mágnis (MTsz.) J: ’olyan anyag, test, amelynek mágneses tere van, és amely bizonyos fémeket magához vonz | Magnet’ # Sz: mágneses 1784 Mágneses (NSz.) | mágnesez 1791 mágnesezett [sz.] (NSz.)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. (lapis) Magnes ’mágnes(kő)’ [< gör. Μάγνης (λίϑος) ’ua.’, tkp. ’(kő) Magnéziából’, μάγνης ’mágnes’ < Μαγνησία [hn.] ’‹Thesszália keleti partvidékének neve, a mágnesvasérc lelőhelye›’]. ≋ Megfelelői: ném. Magnet; ol. magnete; stb.: ’mágnes’. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →április, →móres stb. A szó a régi szóhasználatban mágneskö (↑) összetételben is élt; ez részfordítás a latin szószerkezet (↑) alapján.
☞ TESz.; EWUng.→ elektro-, magnetofon