meg¹ A: 12. sz. vége/ mɩge ʒocoʒtɩa vola (HB.); 13. sz. eleje/ mege lel[he]ſſe (KTSz.); 1372 u./ yrtattanak meg; megÿ nÿttaſſek (JókK. 1, 31); 1416 u./¹ mėgaggac (BécsiK. 24); 1490 k. vilagoseha mek (MKsz. 1881: 107); 1500 k. megh mongya (AporK. 57); 1536 mewgh irt (KL. 140.); 1560 k. męgh berlem (GyöngySzt. 1747.); 1585 Mee tisztitatom (Cal. 617 [ɔ: 619]); nyj. eg (MTsz.) J: ‹ik› 12. sz. vége/ ’〈a nem tartós cselekvés, történés kifejezésére, ill. a cselekvés, történés befejeződésének kifejezésére〉’ # (↑) | ‹hsz› 1416 u./¹ ’hátrafelé, vissza, újra | wieder, zurück’ (↑)

Megszilárdult ragos alakulat. |  ⌂  Az eredeti migé változat a mig ~ mëg szavakból ered (ez a →mög korábbi változata) -é latívuszraggal; vö. mögé (→mögött). A meg alak egy, az igét megelőző szórendben, a latívuszrag rövidülésével, ill. megszűnésével keletkezett. A meg eredetileg határozószó volt ’vissza’ jelentésben és a helyváltoztatást, ill. mozgást jelentő igékkel használták. Az ’ismét, újból’ jelentés ebből a jelentésből alakult ki. A jelentésfejlődéshez vö. →hol, →itt stb. Az eredeti jelentés elhalványulása után a szó igekötővé vált.

☞ MNy. 42: 49; J. Soltész: Igeköt. 19; TESz. meg² a. is; Bárczi: HBEl. 124; Benkő: ÁrpSzöv. 162, 265; EWUng.→ fogdmeg, meg², még, megannyi, meggárgyul, meghitt, megint, meglehetős, meglett, megvált, mög, mögöttUN UEW. № 546