láng A: 1316 ? langas [sz.] (OklSz.); 1321 Langos [sz.] [szn.] (MNy. 63: 368); 1372 u./ tewʒeſlangot (JókK. 43); 1585 Láng (Cal. 422) J: 1 1316 ? ’égési folyamatot kísérő, tűznyelvek formájában mutatkozó jelenség | Flamme’ # (↑), 1372 u./ ’ua.’ (↑); 2 1321 ? ’heves indulat, tüzes szenvedély | heftige Leidenschaft’ (↑), 1416 u./³ ’ua.’ (AporK. 69); 3 1506 ’vminek a színe-java | das Feinste, die Blüte 〈zB. Auszugsmehl〉’ (WinklK. 39); 4 1838 ’alkohol | Alkohol’ (Tzs.) Sz: lángos 1316 ? (↑); 1321 [szn.] (↑); 1519 langaſſ ’lángon sütött, lánggal megégetett | geflammt, mit Flammen brennend’ (JordK. 239) | lángoz 1495 e. langaʒ ’lánggal ég | flammend brennen’ (GuaryK. 94)

Vitatott eredetű. | 1 Onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  Hangalakja eredetileg a lángnyelvek lobogását, az általuk keltett levegőmozgást, ill. azok hangját jeleníthette meg. Egy eredeti igenévszó névszói értékű tagjával függhet össze; az igei értékű tagból keletkezhetett a →lobog. A névszói értékű taghoz és a szó belseji inetimologikus nazális mássalhangzóhoz vö. →lomb. Az összefüggést támogathatja az eredeti lang változat rövid magánhangzója is. 2 Örökség, finnugor kori tő magyar képzéssel. |  ≡  A tőhöz vö. zürj.  (KP.) lum ’parázs, zsarátnok, tűz’; votj.  (Sz.), (M.) lumi̮t ’meleg, langyos; enyhe ‹szellő›’; cser.  (B.) lomǝ̑ž ’hamu’ [fgr. *lomɜ vagy *lamɜ: ’meleg; láng’].  ⌂  A végződés esetleg -g névszóképző lehet; vö. kéreg (→kér²). Az eredetileg kétszótagos változatból a láng bizonyos toldalékolt alakok második nyílt szótagi magánhangzójának kiesésével keletkezett. A 2. jelentéshez vö. fr. flamme; or. плaмя; stb.: ’láng ‹elvont értelemben is›’. A 3. és 4. jelentés azon a szemléleten alapulhat, hogy a láng gázszerű anyaga a szilárd testektől sokkal könnyebb, finomabb.

☞ Vir. 1957: 145; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ láng-, lángos, lobog, lombUN UEW. № 490