kőrő × A: 1828 kö́rö́ (TudGyűjt. 10: 69); nyj. körhő (ÚMTsz.) J: ’porhanyó, málló | mürb; zerbrechlich’
Jövevényszó egy csuvasos típusú ótörök nyelvből. | ≡ Vö. Kāšγ. käβräk ’lágyszárú növény’; oszm. gevrek ’törékeny’; kaz. küyrek ’ua.; nem tartós’; stb. [< török *käβrä- ’lágy puha, málló’; vö. még →kérődzik]. ⌂ A magyarba átkerült alak *käβräk lehetett. A szótagvégi β vokalizációjához vö. →kóró, őröl (→őr¹); a szóvég kialakulásához vö. →bölcső, →süllő stb. A körhő változat másodlagos h hangjához vö. →görény stb.
☞ MNy. 3: 262; NytudÉrt. 38: 188; TESz.; Ligeti: TörK. 63; EWUng.→ kérődzik