kür ‹msz› × A: 1790 kör-be (NyK. 60: 434); 1795 ker (DebrGr. 271); 1863 Tür (Kriza [szerk.] Vadr. 521); 1890–1906 kür (ÚMTsz.) J: 1 1790 ’〈ökröt nógató szó a járomba fogáskor〉 | 〈Ruf zum Antreiben von Ochsen beim Einjochen〉’ (); 2 1809 ’〈katonai vezényszó〉 | 〈Kommandow〉’ (NSz.)

kür ‹ige› × A: 1796 kö́rjenek (NSz.); 1893 be-kür (MTsz.) J: 1 1796 ’járomba áll 〈ökör〉 | sich ins Joch stellen 〈Ochse〉’ (); 2 1902 ’járomba fog | ins Joch spannen’ (Nyr. 31: 145)

A szócsalád alapja, a kür ige bizonytalan eredetű, talán örökség a finnugor korból. |  ≡  Vö. vog.  (T.), (AK.), (P.), (Szo.) kēr- ’belefon’; osztj.  (V.) kir- ’húz ‹csizmát›’; zürj.  (Sz.) ge̮re̮d ’csomó, bog’, ke̮rtal- ’(össze)köt, kötöz’; votj.  (Sz.) gerd ’csomó, bog, hurok’, kertti̮- ’(össze)köt, kötöz, csomóz’; cser.  (KH.) kerä- ’belehelyez, beletesz, befűz ‹tűt›, felfűz ‹gyöngyöt›’; md.  (E.) keŕks ’nyaláb, köteg, felfűzött dolog’, (M.) kärks ’koszorú; zsinór’, (E.) keŕksa- ’cérnát tűbe fűz’, (M.) kärksa- ’forgat, teker, csavar ‹kötelet›; gombolyít, göngyöl’ [fgr. *kärɜ- ’(össze)köt, kötöz, megköt; átköt, átfűz’].  ⌂  Az egyeztetés csak akkor helyes, ha a magyar szó belseji ü egy eredeti fgr. *ä hangból származik, ilyen hangváltozás azonban más szavakban nem mutatható ki. További nehézség a magyar szó igen kései előfordulása. Az igekötős bekür ’igába áll’  () felszólító módban elvesztette a j jelet (kürj be > kür be), és ez elősegítette a mondatszóvá válást.

NyK. 60: 436, 70: 157; TESz.; MSzFE.; EWUng.UN UEW. № 270