küllő¹ [6] A: 1211 ? Kuleh [szn.] (PRT. 10: 508); 1305/ ? Kulud [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 723); 1330 ? Kulyud [sz.] [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 723); 1395 k. keuew (BesztSzj. 779.); 1405 k. kive (SchlSzj. 1342.); 1494 kwlw [hn.] (Neumann: Registrum 84.); 1528–1529 kylew (MNy. 31: 126); 1549 küloͤ (Orth. Bla); 1590 Kerek kulͤuͤ (Szikszai Fabricius: LatMSzj. 154); 1604 kerekkoͤluͤ (Szenczi Molnár: Dict. Dirádio a.); 1662/ küllőit (NySz.); 1708 Kelǘ (Pápai Páriz: Dict.); 1808 küllyő (NSz.); 1834 Kélü (Kassai: Gyökerésző 3: 168); 1867 külleit (NSz.); nyj. kívlő (ÚMTsz.) J: 1 1211 ? ’a kerékagyat és talpat összekötő rudak egyike | Radspeiche’ # (↑), 1395 k. ’ua.’ (↑); 2 1787 ’kör sugara | Halbmesser, Radius’ (Nyr. 1: 95)

Valószínűleg jövevényszó egy ótörök nyelvből. |  ≡  Csag. keγey ’(kerék)küllő’;  tat. kigi, kigəy, kigəy ’ua.’; kaz. kegey ’ua.’; stb.  ≋  Megfelelői a mongol nyelvekben is megtalálhatóak.  ⌂  A magyarba a török szó (*küγelük) -lük, -lik képzős származékszava került; a szóvéghez vö. →bölcső, →gyeplő stb. A régi tulajdonnevek a →kölyű adatai is lehettek.

☞ MNy. 40: 228; AOH. 18: 55; TESz.; EWUng.