köles A: 1138/ Kuleſer [hn.] (MNy. 32: 132); 1203/ Keleser [hn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 636); 1395 k. keles (BesztSzj. 472.); 1422 u. k[o]vules (Gl.); 1434 Kewlestharlo [hn.] (MNy. 10: 83); 1559 keolies (MNy. 25: 151); 1566 koͤllesbe (NySz.); 1578 koͤloͤs (NySz.); nyj. këlës (ÚMTsz.) J: ’apró szemtermésű takarmány- és gabonanövény | Hirse’

Örökség az ugor korból. |  ≡  Vog.  (Szo.) kolas ’hús- vagy halliszt; vízben főtt híg lisztpép’ [ugor *kᴕ̈lɜ(-)ćɜ ’köles’]. A szó talán valamelyik ázsiai vagy indoeurópai nép nyelvéből kerülhetett be az ugorba. Az ugor alapalak *ćɜ végződése egy gyökérelem is és egy névszóképző is lehet. Az ugor ősnép ismerhette a vad kölest; az általános növénytermesztést nem folytató vogulok nyelvében az összegyűjtött magokból készített liszt és kása megnevezésére szolgált. Az ugor *ć > m. s hangváltozáshoz vö. →keserű, →les stb.  ⌂⇒  A magyarból: rom.  (N.) coleașă ’puliszka, kása’.

☞ FUF. 17: 283; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ bor-, madár-UN UEW. № 1788