késa † A: 1138/ ? Keſa [szn.] (MNy. 32: 131); 1337/ Kysastelek [sz.] [hn.] (MNy. 10: 83); 1372 u./ kÿſaluala [sz.] (JókK. 12); 1395 k. kíſſa (BesztSzj. 178.); 1416 u./² kėſaſag [sz.]; keſaban (MünchK. 82vb, 103); 1865 kesa (CzF.) J: 1 1372 u./ ’küzdelem, viaskodás, harc | Kampf’ (↑); 2 1372 u./ ’kín, szenvedés, gyötrelem; kínzás, gyötrés | Pein; Quälerei’ (JókK. 50); 3 1395 k. ’veszekedés, huzakodás | Streit’ (↑) Sz: késás 1337/ [hn.] (↑) | késál 1372 u./ ’küzd, harcol, megvív | kämpfen’ (↑) | késálás 1372 u./ kyſalaſt (JókK. 50) | késaság 1416 u./² kėſaſag (MünchK. 164) | késálkodik 1456 k. ’küzd, harcol, megvív | kämpfen'’ (SermDom. 2: 29) | késálkodás 1495 k. keſalcodaſat (GuaryK. 54)

Bizonytalan eredetű, esetleg örökség; a szótő talán finnugor kori, magyar képzővel. |  ≡  A tőhöz vö. md.  (E.) śkiŕa-, (M.) kəskȇŕa-, kśťeŕa- ’megcsíp, csipked, szorít, vág’; finn kisko- ’lenyúz, leszakít, összetép’; lp.  (norv.) gâi'ko- ’elszakít’ [fgr. *kiśkɜ- ’elszakít’].  ⌂  A szóvég -a névszóképzőnek tűnik. A szó belseji *śk > m. s hangváltozáshoz vö. →mos, →vas. A magyarázat csak akkor érvényes, ha a magyar szó palatális magánhangzót tartalmazott (mint pl. →izzad, →nyír², →sír²) és ha a szóban ’elszakít’ > ’civakodik, harcol, küzd’ jelentésváltozás ment végbe; vö. →húz, →huzavona; vö. még zürj. koś ’elszakít’; zürj. kośaś ’civakodik, harcol, küzd’. A késál ~ kísál származékszó ma már csak szórványosan, a késálkodik távolabbi területen előforduló nyelvjárási szó.

☞ MSFOu. 45: 237; TESz.; MSzFE. kísál a.; SSA. kiskoa a.; EWUng.UN UEW. № 318