kéj A: 1372 u./ keteleneÿtetnek [sz.] (JókK. 159), de vö. →kény; 1416 u./¹ kėnkėn [kė □]; o̗keien (BécsiK. 25, 36); 1508 kitelen [sz.] (DöbrK. 282); 1527 ? kewe |  (ÉrdyK. 515); 1531 kehien (ÉrsK. 485); 1603 keuen (NySz.); 1611 Kéj (Szenczi Molnár: Dict.); 1808 Kij (Sándor I.: Toldalék) J: 1 [csak származékokban és ragos alakokban] 1372 ’akarat; önkéntes hajlandóság | Wille, Neigung’ (↑); 2 1611 ’gyönyör; (érzéki) élvezet | Wonne; (sinnlicher) Genuß, Wollust’ (↑); 3 1693 ’tetszés; kedv | Wohlgefallen; Lust’ (NySz.); 4 [többes számban] 1844 ’a kényelmet, civilizált életmódot biztosító körülmények, tárgyak | Umstände, Gegenstände, die den Komfort, die zivilisierten Lebensverhältnisse sichern’ (NSz.) Sz: kételen 1372 u./ [sz.] ’kényszerít, rávesz | unwillkürlich’ (↑) | kételenít 1372 u./ ’kényszerít, rávesz | nötigen, zu etw bringen’ (↑) | kételenség 1456 k. ketelenſegh ’erőltetettség, kényszeredettség, kényszerűség, szükségszerűség | Gezwungenheit, Notwendigkeit’ (SermDom. 2: 294) | kéjes 1805 kéjes (NSz.) | kéjeleg 1826 kéjeleg (Minerva 2./5: 702); 19. sz. eleje kéjelgtek (Szily: NyÚSz.) | kéjenc 1833 kéjencz (Nefelejts 171); 1835 kéjencz (Tzs. Wollüstling a.)

Örökség a finnugor korból. |  ≡  Vog.  (Szo.) kaj- ’dürög; bájolót énekel’; osztj.  (V.) köj- ’dürög ‹fajdkakas, nyírfajdkakas›’, (O.) koj- ’sorsol, jósol, énekkel varázsol’; zürj.  (Lu.) koj- ’dürög’; ? lp.  (norv.) gikkâ- ’ua.’, (K.) kikkı̊- ’varázsol’ [fgr. *keje vagy *kᴕ̈jγɜ: ’dürgés; dürög’].  ⌂  A szó egyfajta igenévszószó, amely a magyarban főnévként élt tovább. A finnugor jelentésből származó 2. és 3. jelentés alapján keletkezett az 1. jelentés; jelentéstanához vö. →kény. A régi, -telen fosztóképzős származékszót a →kény származékszó szinonimái szorították ki.  ⌘  A kéjes, kéjeleg, kéjenc nyelvújítási származékszók.

☞ Nyr. 59: 99; Grétsy: Szóhas. 186; NyK. 72: 151; TESz.; MSzFE.; EWUng.→ kény, kényelem, ön-¹UN UEW. № 278