kántus ∆ A: 1559 Cantuſt (Székely I.: Krón. 128a); 1815/ cántusa (NSz.); 1848 kantusából (NSz.); 1853/ kántus (NSz.) J: 1 1559 ’ének, éneklés | Gesang’ (↑); 2 1795/ ’diákénekkar 〈egykori protestáns kollégiumokban〉 | Gesangschor 〈in den einstigen protestantischen Alumnaten od. Kollegien〉’ (I.OK. 30: 261)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. cantus ’éneklés, ének(szó)’, (h.) ’ua.; zenei hang; zene; dallam; énekkar’ [< lat. canere ’énekel, dalol’]. ⌂ A szóvégi s-hez vö. →ámbitus stb. – A kálvinista kollégiumok diákjai a 16. sz. óta énekeltek különböző ünnepi eseményeken.
☞ Melich: SzlJsz. 1/2: 306; TESz.; EWUng.→ kántál