kántor A: 1314 Cantur [szn.] (OklSz.); 1329 Cantor [szn.] (Györffy: ÁMTF. 1: 784); 1527 fee Cantor (ÉrdyK. 489); 1533 Kantor (Murm. 2253.); 1585 Kántor (Cal. 159) J: 1 1314 ? ’istentiszteleten és temetésen foglalkozásszerűen éneklő, templomban orgonáló személy | Sänger; bei Gottesdiensten berufsmäßig singende, in der Kirche die Orgel spielende Person’ (↑), 1527 ’ua.’ (↑); 2 1314 ? ’a templomi kórus vezetője | Leiter des Kirchenchors’ (↑), 1585 ’ua.’ (Cal. 159)
Latin jövevényszó. | ≡ Lat. cantor ’dalnok, énekes’, (e.) ’karvezető’, (h.) ’dalnok, énekes; kántor; énektanár’ [< lat. canere ’énekel, dalol’]. ≋ Megfelelői: ném. Kantor; ol. cantore; stb.: ’kántor’. ⌂ Az oktatás államosítása előtt a katolikus népiskolák gyakran olyan tanítókat foglalkoztattak, akik egyúttal kántori szogálatot is elláttak; vö. kántortanító ’falusi tanító és kántor’ (1878: NSz.).
☞ TESz.; EWUng.→ kántál