krajcár ∆ A: 1494–1495 krayczer, craycher, kraycher (Neumann: Registrum 111., 3093., 72.); 1495 k. Kraychar [szn.] (OklSz.); 1544 karayczart (OklSz.); 1597/ Garajczárt (MNy. 80: 251); 1604 kreytzer (Szenczi Molnár: Dict. Centúſſis a.); 1863 kėrájczárja (Kriza [szerk.] Vadr. 559); nyj. karicár (ÚMTsz.); kërécár (MTsz.) J: 1 1494–1495 ’koronként változó értékű, többnyire legkisebb váltópénz | Kreuzer 〈als Scheidemünze〉’ (↑); 2 1793/ ’nagyon kevés, jelentéktelen pénz | eine ganz geringe Menge Geld’ (NSz.) Sz: krajcáros 1687 graitzaroſt ’egykori pénznem, krajcár | Kreuzer’ (MNy. 80: 251); 1848/ ’kicsinyes, zsugori | knauserig’ (NSz.) | krajcároskodik 1868 krajczároskodni [sz.] ’fukarkodik | knausern’ (PNapló 1868. nov. 3.: [1])

Német  (feln.) jövevényszó. |  ≡  Ném.  (kfn.) kriuzære, kriuzer ’a kereszt ábrájával ellátott pénzérme’, (h. kor. úfn.) kreuczer, kreÿczer ’változó értékű váltópénz’, – ném. Kreuzer ’ua.’ [< ném.  (kfn.) kriuze, kriuz ’kereszt’].  ≋  Megfelelői: szbhv. krajcar; cseh krejcar, (R.) grajcar; stb.: ’krajcár’.  ⌂  A magyar szó főleg a bajor-osztrákból származhat. A krajcár 1892-ig volt pénzegység az Osztrák–Magyar Monarchiában. A szó eleji g-hez vö. →giccs, →gitt stb. Az ár végződéshez vö. →boglár, →csaplár stb.

☞ TESz.; EWUng.→ kuruc