konc A: 1181/ ? Konchi [szn.] (Szentpétery: KritJ. 1: 43); 1361 ? Konch [szn.] (MNy. 63: 367); 1519 koncʒra (JordK. 81) J: 1 1519 ’húsdarab; falat | Stück Fleisch; Bissen’ (↑); 2 1544 ’az ívpapír mértékegysége, amely írópapírból száz ívet tesz ki | Buch 〈Zählmaß für Papierbogen〉’ (OklSz.); 3 1568 ’zsákmány, préda | Beute’ (NySz.); 4 1581 ’csont, főleg csövescsont | (Röhren)knochen’ (MNy. 67: 495) Sz: koncol [ma főleg fel~] 1519 megh konczolth [sz.] (JordK. 82)

Szláv jövevényszó. |  ≡  Szbhv. kus ’íz; íz(lelő)érzék, ízlelőképesség; falat, darab’; szlk. kus ’darab, szelet, rész’; or.  (N.), (R.) kyc ’(nagy) darab; falat’; stb. [valószínűleg indoeurópai eredetű; vö. gör. κνώδων ’a vadászgerely foga’; litv. kás͔nis ’falat’; stb.]. Vö. még or. кусок ’darab, szelet, rész’.  ⌂  A szó belseji n vagy arra utal, hogy a szó még a 10. sz. vége előtt, vagy pedig egy bolgáros szláv nyelvváltozatból a 12. sz. végéig került a magyarba; vö. →abroncs, →dorong stb. A szóvég affrikálódásához vö. →párduc, →vénic stb. A 2. jelentés metafora. A 3., 4. jelentés metonímia.  ⌂⇒  Valószínűleg a magyarból (visszakölcsönzésként): szbhv.  (R.) konec ’könyv ‹a papír mértékegysége›’.

☞ Kniezsa: SzlJsz. 277; TESz.; EWUng.; H.Tóth-Eml. 383