kiált A: 1135 kuiar [hn.] (MNL (OL) Dl. 206809); 12. sz. vége/ keaſſatuc [keát □] (HB.); 1357 Solumkaialthow [sz.] [hn.] (OklSz.); 1474 kealtaſſek [sz.] (BirkK. 6); 1476 k. kyalthnak (SzabV.); 1519 keay̋tonak [sz.] (JordK. 361); 1750 kajtok (Wagner: Phras. Reclamo a.); 1816 k. kijalt (Kassai: Bef. 262); 1834 Kátt (Kassai: Gyökerésző 3: 123); nyj. këjájt (ÚMTsz.); kját (Nyatl.); tyát (MNy. 28: 261) J: 1 12. sz. vége/ ’nagyon hangosan szól, erős hangot hallat | (aus)schreien, rufen’ # (); 2 1357 ’〈bizonyos fajta madár〉 szól | schreien, rufen 〈gewisse Art von Vögeln〉’ (); 3 [ma főleg ki~ vmivé] 1527 ’felkiáltással vmivé (meg)választ | zu etw ausrufen’ # (ÉrdyK. 561); 4 1550 k. ’vkire vmi rosszat mond | jmdm etw Schlechtes nachsagen’ (LevT. 2: 22); 5 1839 ’rikít 〈szín〉 | grell sein 〈Farbe〉’ (NSz.) Sz: kiáltó 1357 [hn.] () | kiáltás 1372 u./ kaÿaltaſokual (JókK. 33) | kiáltoz 1585 Kiáltozok (Cal. 203) | kiáltvány 1834 Kiáltvány (Szily: NyÚSz.)

kajál² A: 1568 kayalnak, bayalnak (NySz.); 1626–1627 kiállyác baiállyák [l-j] (NySz.) J: ’kiabál | schreien’

kiabál A: 1618 Kajabálásoc [sz.] (NySz.); 1727 kiabálásra [sz.] (MNy. 58: 104); 1754 kiábálással [sz.] (NSz.); 1777 k. kijabálja (NSz.); nyj. kábál, kajbál (MTsz.); këjabálta, kiabáll (ÚMTsz.) J: 1 1618 ’hosszabb ideig v. többször kiált | eine längere Zeit od. wiederholt schreien, rufen’ # (); 2 1770 ’fecseg, lármázik | schwatzen, lärmen’ (NSz.); 3 1908 ’rikít, harsog 〈szín, színes dolog〉 | grell sein 〈Farbe〉’ (NSz.)

Valószínűleg a szócsalád alapja, a kiált onomatopoetikus eredetű. |  ⌂  A szótő a →gajdol, →kajdász stb., továbbá talán a →haj² tövével függ össze. A szóvég -t mozzanatos képző; a szó belseji l valószínűleg inetimologikus; ugyanakkor nem zárható ki, hogy gyakorító funkciója van. Ebben az esetben az alapszó a →kajál². Az eredeti tő magánhangzója valószínűleg a volt, a szó belseji e ~ i-s változatok elhasonulás eredményei lehetnek. Az 5. jelentéshez vö. harsog (→harsad), →rikít stb. – A kajál², amely gyakran a kajál-bajál ’hosszabb ideig v. ismétlődően kiált, szólít’  () ikerszó előtagjaként fordul elő, a kiált ragozott alakjából keletkezhetett a t kiesésével. Bár nem kizárt, hogy a kajál², mint a szócsalád alapja közvetlenül az onomatopoetikus tőből keletkezett -ál gyakorító képzővel, a kajál² és a kiált időrendi viszonya nem ezt az értelmezést támogatja. A kiabál valószínűleg a kiált alapján keletkezett -bál gyakorító képzővel; vö. →lóbál, →nyirbál stb. A keletkezéséhez esetleg a kajál-bajál() is hozzájárulhatott, a kiabál magyarázata azonban kizárólag ebből az ikerszóból nem meggyőző. – A (R.) kaja-baja ’lárma, kiabálás, zaj’  (1713: Kis-Viczay: Sel. 104) a kajál-bajál alakból keletkezett elvonással.

Horger: MSzav. 107; MNy. 48: 56, 60: 31; Kodály-Eml. 1957: 133; TESz. kiabál a. is; EWUng. gajdol, haj², kajdász, kínál